Nagy csatát vívtak a győztes lengyelekkel

2022.08.10. 15:03

Ezüstéremmel tért haza a kanizsai páros a ultrakönnyű repülők világbajnokságáról

Az ultrakönnyű repülőknek három év után rendeztek újra világbajnokságot, a mezőny a közelmúltban a csehországi Hosín település térségében vetélkedett. A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület színeiben a Ferinc Vince, Dömötör Zsolt duó kategóriájában ezüstérmet szerzett a viadalon.

Kühne László

Balról, a világbajnoki dobogó második fokán Ferinc Vince és Dömötör Zsolt

Forrás: NSE

Az utóbbi években az Európa-, valamint világbajnokságok "hiánya" jelentette az egyik legnagyobb kihívást a könnyűrepülősök mezőnye számára, a pandémia és annak következményei 2019 óta "sújtották" a levegőbe emelkedni vágyókat. Természetesen versenyek akadtak, de a pilóták is úgy vannak vele, a seregszemléik csúcsán az igazi megmérettetni magukat. A 2010-es évek második felében ráadásul a kiskanizsai reptér Eb-nek és vb-nek is otthont adhatott, ha innen nézzük, az NSE párosánál nem véletlenül van magasan a mérce. Ferinc Vince ráadásul szervezőből "jött vissza" úgymond versenyzőnek még 2019-ben a litvániai kontinensviadalon (akkor bronzérmet szereztek), s ezt a "versenyzői tendenciát" folytathatta a napokban is a cseheknél megrendezett – a sorrendben tizenhetedik – világbajnokságon.

– Lehet, hogy későn érő típus vagyok, hiszen hatvan fölött jegyeztem vb-címet Angliában, Litvániában Eb-bronzot, most pedig a cseheknél vb-ezüstöt könyvelhettünk el navigátorommal, Dömötör Zsoltikával – fogalmazott mosolyogva Ferinc Vince. – Bevallom, eleve úgy mentünk ki, hogy érem legyen, s lehetőleg a legszebben csillogóból, de el kellett fogadnom, hogy az ezüst is szépen mutat, főleg, hogy kimondottan nagy csatát vívtunk a kategóriánk élén végzett lengyel párossal.

A Ferinc-Dömötör magyar egység a lengyelekkel lényegében felváltva vezetett – az összetettet tekintve – a kétüléses autogyro-soknál, de az utolsó feladat során a magyaroknak nagyon kellett volna nyerniük ahhoz, hogy az élre kerülhessenek. A végül megszerzett második hely – a levegőben – Ferinc Vincének egyben tehát azt is jelentette, hogy míg 2018-ban, Nagykanizsán még a szervezők részéről lentről figyelt mindenre, a mostani vb azonban már ismét a légtérben találta. Nyugodtan kijelenthetjük, folytatása a pályafutásának tehát még biztosan lesz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában