Tovább a megkezdett úton

2022.08.12. 20:00

A ZTE FC második bajnokiján, Újpesten is önmagát szeretné adni

A ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata számára két hét után folytatódik a bajnokság, hiszen a kék-fehérek múlt szombati, FTC elleni mérkőzését elhalasztották. Ricardo Moniz együttese szombaton (20.15) az Újpest FC vendége lesz és a Megyeri úton is szeretné folytatni korábbi játékát.

Kerkai Attila

Balról Zoran Lesjak egy korábbi Újpest elleni meccsen. A védő visszatérésére van esély Fotó: ZH-Archívum/Pezzetta Umberto

Ami biztató lenne, hiszen ne feledjük: egy héttel a bajnoki nyitány előtt a ZTE FC felkészülési mérkőzésen legyőzte az AC Milant (3-2), majd az első fordulóban, a Bp. Honvéd vendégeként bezsebelte első bajnoki győzelmét (1-0) is. Ricardo Monizt, a ZTE FC vezetőedzőjét a folytatás előtt a kéthetes szünetről és a szombati esélyekről is kérdeztük.

– Nagyon keményen dolgoztak a játékosok ebben a két hétben – kezdte a szakvezető. – Sajnos nem játszhattunk a Fradi ellen, pedig nagyszerű érzés lett volna itthon, újra telt ház előtt pályára lépni. A szünet viszont lehetőséget adott egy új felkészülésre, és arra, hogy tovább erősödjünk.

– Nem törhette meg a lendületet a szünet?

– Mi folytatjuk a saját utunkat, nem szabad, hogy az elhalasztott mérkőzés befolyásolja ezt. A héten kinyitottuk az ajtókat a szurkolóinknak, akik a nyílt edzésen is láthatták, milyen intenzitású munka zajlik nálunk.

– A korábbi sérültek – itt elsősorban Lesjakra gondolunk – visszatérésére van esély?

– Igen. A hét második felében már ő is a csapattal edzett, nagyszerű játékos.

– Milyen találkozóra számít Újpesten?

– Bátrak leszünk, van arcunk, és ehhez híven fogunk pályára lépni. Fiatal csapatunk nagyon jó benyomást tesz rám. A Honvéd ellen sem volt könnyű nyerni, a Megyeri úton is a saját játékunkat játsszuk.

– Nehezítette valami az eltervezett munkát?

– Sikerült elvégezni, amit akartunk, mindenki jó állapotban van, Szendrei Norbert felépülése is jó irányba halad. Minden posztra van két hasonló képességű játékosunk, ami jó versenyhelyzetet teremt. A Honvéd ellen Manzinga beállt a félidőben és új lendületet vitt a támadójátékunkba, de említhetném a többi játékost is. Bizakodó vagyok.

Az Újpest döntetlennel kezdett a Mezőkövesd ellen (1-1), aztán kikapott a Puskás FC vendégeként (2-0). Milos Kruscic vezetőedző csapata a nyáron alaposan átalakult, hiszen kulcsjátékosok is távoztak, és hosszú az érkezők sora. Nem kétséges: hazai pályán a Megyeri útiak mindet elkövetnek majd első bajnoki győzelmük megszerzéséért.

A ZTE FC legutóbbi fellépése nem sikerült jól Újpesten, hiszen a csapat 4-0-ra kikapott. De ez már a múlt – új bajnokság zajlik, új szereplőkkel és célokkal. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában