Vasárnap végre hazai pályán

2022.08.18. 20:00

A szezonban a Kisvárda ellen mutatkozik be saját szurkolóinak a ZTE FC

A labdarúgó NB I 4. fordulója következik, és ennek kellett eljönnie ahhoz, hogy a ZTE FC végre hazai pályán is bemutatkozzon a 2022/2023-as szezonban. Vasárnap 17.55-től a legutóbbi bajnokság ezüstérmese, a Kisvárda lesz a vendég a ZTE Arénában.

Kerkai Attila

Jobbra a zetés Szankovics a Honvéd elleni győztes szezonnyitón Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila

A ZTE FC győzelemmel kezdte a bajnokságot, hiszen a Bp. Honvéd otthonából hozta el a három pontot, majd a 2. fordulóra kiírt, FTC-vel való, mindenki által nagyon várt találkozóját elhalasztották. Ez lett volna a hazai bemutatkozás, hiszen a múlt héten az egerszegiek Újpestre utaztak, ahonnan ponttal tértek haza.

Vagyis Ricardo Moniz együttese veretlen a bajnokságban, és az is akar maradni. Ez teljesen természetes, hiszen hazai pályán szerepelnek a kék-fehérek vasárnap, a játékuk pedig eleve a támadófutballra épül, és az eddigiek alapján működik is. Viszont a vendég Kisvárda is ütőképes gárda. A korábbi sportigazgató, Révész Attila a nyáron távozott, de 2011-es első szerepvállalása óta a Kisvárda az NB III-ból indulva 2018-ban az élvonalba jutott, ahol a legutóbbi ezüstérem az eddigi legjobb eredményük volt.

S hogy miért hozzuk mindezt elő? Noha Révész Attila a háttérbe vonult – az akadémia igazgatója és egyfajta klubelnök is maradt –, a Kisvárda ugyanolyan jó csapat maradt, mint volt korábban. A nemzetközi kupában is megmutatta ezt, noha a Konferencia-liga selejtezőjéből már kiesett. A bajnokságban egy győzelem és két döntetlen eddig a mérlege. A kerete némileg átalakult a legutóbbi szezonhoz képest, a megmaradt mag mellé viszont ismét jó labdarúgókat szerződtettek. A ZTE FC-nek tehát szervezetten játszó és támadó, elöl bármikor villanni képes labdarúgókkal érkező Kisvárdára kell felkészülnie. Ricardo Moniz vezetőedző és stábja minden bizonnyal olyan taktikát dolgoz majd ki, hogy eredményes legyen csapatuk játéka, és ahogy a holland szakvezető korábban mindig hangozhatta: a saját arcukat akarják mutatni minden egyes mérkőzésen. Az Újpest ellen élete első NB I-es gólját szerző Németh Dániel egy hétközi interjúban azt mondta, nem lesz gond a futómennyiséggel a Kisvárda ellen sem, és látványos futballal szeretnének kirukkolni, hogy a nézőszámuk a szezon során növekedjen.

A ZTE FC keretébe a korábbi sérültek lassan visszatérnek, de persze lesz hiányzó. Gergényi Bencét az Újpest ellen második sárga lappal kiállították, ő eltiltását tölti. Helyettesítésére a hátvédsorban több opció is létezik: Huszti András, Bedi Bence vagy Zoran Lesjak is szóba jöhet. Utóbbi a szerdai, NB III-as mérkőzésen játszott. A horvát védő alapembernek számított a csapatban, de a nyári felkészülésben egy sérülés hátráltatta, s most kezdett teljes értékű munkát végezni. (Megjegyezzük: tavaly is így indult a szezonja, aztán kihagyhatatlan lett a csapatból.) Vasárnapig persze van még ideje a szakvezetésnek meghoznia az ideális döntést.

Egyben biztosak vagyunk: olyan csapatot küld majd pályára Ricardo Moniz, amelyiknek a legnagyobb esélye van kiharcolni a győzelmet. Mert ez a cél, de persze a Kisvárda sem kikapni érkezik Egerszegre. Érdekes párharc várható, mely remélhetőleg sok nézőt is vonz majd, ebben bíznak a csapatnál is.

A hétvégén a 4. fordulóból csak négy találkozót rendeznek meg a hazai labdarúgóélvonalban, ugyanis a nemzetközi kupában szereplő FTC és a Fehérvár FC találkozóit (Paks–FTC, Fehérvár FC–Újpest) elhalasztották.

A program. Péntek: Puskás Akadémia–Kecskemét 20.00. Vasárnap: ZTE FC–Kisvárda 17.55. Vasas–Bp. Honvéd 20.00. Hétfő: Mezőkövesd– DVSC 20.00.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában