Fókuszban az autó- és motorsport

2022.08.03. 14:01

A hétvégi 2. ZEG Rally Show és az Enduro GP vb-futam fókuszba hozza a várost

Nem lehet nem észrevenni ezekben a napokban a zalai megyeszékhelyen, hogy valami készül... Szerdán pedig egy sajtótájékoztató keretében számoltak be a vasárnapi 2. ZEG Rally Show és az Endoro GP világbajnoki futam szervezői a szombati és vasárnapi részletekről.

Kerkai Attila

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A tavalyi, első alkalommal megrendezett ZEG Rally Show után immár egy kibővített, újdonságokat is hozó második fejezet következik az esemény történetében. Azért nevezzük ezt fejezetnek, hiszen a sajtónak szánt ismertetőn is elhangzott: azt remélik, hogy ez rendezvény hosszú távon Zalaegerszeg egyik visszatérő eseményévé válik.

Elsőként dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, hogy ismét vendégül láthatja a város ezt az eseményt. Ahogy fogalmazott, a tavalyi első alaklom is meggyőzte a város vezetését, hogy ez egy sikeres rendezvény, ami a város polgárai számára is értékes esemény. Viszont – és ezt kihangsúlyozta – vannak nehézségek, éppen ezért azt kérte az itt lakóktól, hogy legyenek toleránsak is.

A tolerancia egyébként szinte minden megszólaló részéről elhangzott. Mert valóban, egy ilyen volumenű rendezvény útlezárásokkal jár, átmeneti forgalmi rend változással, de igyekeznek erről a városlakókat minél részletesebben és minél több fórumon tájékoztatni.

A sajtótájékoztatón - balról dr. Vadvári Tibor, Lázár László, László, Őry Tamás, Vigh László, Bakos Sándor - igyekeztek minden részletről beszámolni
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Lázár László, a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: első szava a köszöneté. Azért, hogy Zalaegerszeg újra megteremtette ennek a találkozónak a lehetőségét, mert a ZEG Rally Show nem csak egy raliverseny. Olyan összetett program, amely a közlekedésbiztonságról, az autó-motor sport számos leágazásáról is szól. Ahogy elmondta, szeretnék, ha ez a rendezvény itt Egerszegen, a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya szomszédságában hagyománnyá válna.

A versenyt szervező TRP Hungária ügyvezetője, Őry Tamás elmondta, hogy igyekeztek újításokkal is jelentkezni a második alkalommal. A vasárnap rali útvonala és hossza is kibővült, a másik pedig, hogy az Enduro GP világbajnoki futam Zalaegerszegre hozatalával egy nívós sportesemény is helyet kap a programban. Ennél a pontnál Őry Tamás és Lázár László, a két szervező részéről egy 3 millió forintot érő virtuális csekket adott át dr. Vadvári Tibornak, hiszen a szervezők a nevezési díjak összegét felajánlották a város óvodáinak és bölcsődéinek a felújítására.

Vigh László országgyűlési képviselő a zalai megyeszékhelyen már eddig is megvalósult autóipari fejlesztésekről szólt, aki maga is úgy vélte, hogy az ilyen rendezvényekkel még inkább népszerűsítik az itt zajló és leendő beruházásokat.

Az Enduro GP pénteki, majd szombat-vasárnapi futamai több helyszínen lesznek kialakítva. A futam központja a Zalakerámia Sportcsarnok parkolójában lett felállítva, de eljutnak majd Bocföldéig is. Bakos Sándor, a település polgármestere elmondta: nagy megtiszteltetés számukra, hogy ők is részesei lesznek ennek az eseménynek és igyekeztek olyan pályát kialakítani Egerszeg déli irányában, ami izgalmas és a versenyzők számára is érdekes lesz.

Kapcsolódó cikkünk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában