Öt saját nevelésű kosaras lesz a keretben

2022.07.05. 15:14

ZTE KK: egyezség a fiatalokkal, együtt folytatják

Egyelőre nem jelentette be újabb játékos szerződtetését a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapata, viszont egy ugyancsak fontos hírt közölt: megegyezett öt fiatal játékosával, aki a következő szezonban a keret tagja lesz.

Kerkai Attila

Csuti Kornél (kékben) is az egyik nagy ígérete a klubnak. Vele kétéves megállapodás született

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az öt fiatal kosaras közül Simó Bencének eleve élő szerződése volt, vele kapcsolatban ugyebár az a hír, hogy ezt kitölti a következő szezon végéig. Polster Attilával a ZTE KK közlése szerint újabb egy évvel hosszabbítottak, Makkos Dáviddal és Szalay Domonkossal egy évre állapodtak meg, míg Csuti Kornél két évre kötelezte el magát.

Valamennyien saját nevelésű játékosok, amit Bencze Tamás, a ZTE KK szakmai igazgatója kihangsúlyozott. Mert mindenképpen – úgymond – házon belül szerették volna megoldani a fiatalszabályt, vagyis hogy egy 23 év alatti játékosnak a mérkőzések első félidejében folyamatosan a pályán kell lennie. A szakember szerint erre most öten kapnak lehetőséget a csapatnál.

– A klub koncepciója, hogy a fiatalszabályt lehetőleg saját nevelésű játékosokkal oldjuk meg, így eleve nem szándékoztunk igazolni erre a feladatra senkit – mondta el lapunknak Bencze Tamás, akit megkerestünk. – Ötüknek kell ezt megoldani, vezetőedzőnkkel, Sebastjan Krasoveccel pedig eleve úgy állapodtunk meg, hogy elfogadja a klub ezen koncepcióját. Tisztában vagyunk vele, hogy mindegyiküknek van még fejlődni valója, az pedig az edző feladata lesz, hogy mérkőzésenként azokat szerepeltesse, akik az adott pillanatban a legjobb formában vannak. Az edzéseken mutatott teljesítményük, illetve a mérkőzéseken mutatott produkció lesz a döntő abban, hogy melyikük mennyi időt tölthet majd a pályán.

A Zalakerámia-ZTE KK eddig már három légióssal is megállapodott (D'Mitrik Trice, Liam O'Reilly, Mitchell Smith), valamint leigazolta Keller Ivánt, aki eddig Szegeden játszott, Zsíros Péter a Szolnok együttesétől érkezik, Németh Ákossal pedig újabb egy évvel hosszabbítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában