Átigazolás

2022.07.01. 12:08

ZTE FC: Nikola Serafimov a Fehérvár FC-ben folytatja, Szendrei Norbert érkezik

Immár hivatalosan is a MOL Fehérvár FC együtteséhez szerződött Nikola Serafimov, a ZTE FC észak-macedón válogatott védője. Mindezt pénteken délben jelentették be, a fehérváriak kivásárolták a játékost 2024 nyaráig élő szerződéséből.

Kerkai Attila

Nikola Serafimov egy év után mond búcsút a ZTE FC-nek

Forrás: Katona Tibor

Nikola Serafimov 2021. nyarán érkezett a ZTE FC-hez az Akademija Pandev együttesétől. A 23 éves védő azonnal stabil csapattag lett a kék-fehéreknél , az előző szezonban 31 bajnoki találkozón szerepelt, valamennyin kezdődként és 90 percig a pályán volt. Két alkalommal hiányzott, akkor is sárga lapos eltiltása miatt. Időközben meghívást kapott az észak-macedón válogatottba is a vb-selejtezőkre, illetve a vb pótselejtezőre, majd a Nemzetek Ligájába is. Június elején aztán be is mutatkozott hazája válogatottjában.

Serafimovról már a téli szünetben is tudott volt, hogy szeretnék leigazolni mások, a hazai kérők között az FTC és az FC Fehérvár állt az élen. Szinte biztos volt, hogy a nyári átigazolási időszakban csapatot vált az időközben a piaci értékét 600 ezer euróra taksált védő, néhány napja pedig biztossá vált ez, amikor maga a játékos köszönt el közösségi oldalán az egerszegiektől.

A macedón játékos döntésében sokat nyomott a latban, hogy a Fehérvár FC az Európa Konferencia Ligában is érdekelt, továbbá nem titkolta azt sem: Sallói István személye is számított, hiszen az FCF sportigazgatójával még egerszegi futballistaként ismerkedett meg, aki akkor még a ZTE-nél töltötte be ezt a szerepkört, majd a bajnokság nyitánya előtt egy héttel fogadta el a fehérváriak ajánlatát.

A klubváltás anyagi részleteiről csak annyit közölt a ZTE FC honlapja, hogy az alapdíjon felül a szerződésbe egyéb bónuszok is bekerültek.

Az "Egerszeg-Fehérvár vonalon" pénteken egy fordított irányú átigazolást is bejelentettek. A MOL Fehérvár FC-től érkezik a ZTE FC-hez a 22 esztendős Szendrei Norbert. A középső középpályást egy éve igazolta le a Fehérvár FC a Honvédtól, aki a legutóbbi szezonban 17 alkalommal szerepelt a fehérváriaknál, ám bajnokság hajrájában térdsérülést szenvedett. Jelenleg is tart még a rehabilitációja, de mint Szendrei Norbert a ZTE honlapjának elmondta, két-három hét múlva már ő is részt vehet a csapatedzéseken. Szendrei Norberttel négyéves megállapodást kötött a ZTE FC.

Ricardo Moniz együttesére pedig szombaton újabb felkészülési mérkőzés vár. A kék-fehérek a horvát élvonalban szereplő Slaven Belupo vendégei lesznek Koprivnicán szombaton 18.30 órától. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában