Szombaton már szemtől szemben

2022.07.22. 17:37

ZTE FC-AC Milan: túl az utolsó edzésen is

Szombaton este a ZTE FC nyári felkészülésének nyolcadik, míg az olasz bajnok AC Milan a harmadik összecsapására készül a 18 órakor kezdődő találkozójukon.

Kerkai Attila

A ZTE FC csapata pénteken délután edzett, szombaton bajnoki főpróba jön az olasz bajnok ellen Fotó: Fehér Márk

Minthogy a magyar NB I. két héttel korábban kezdődik, mint az olasz Serie A pontvadászata, értelemszerűen a zalaiak előbb láttak hozzá a közös munkának. Ricardo Moniz vezetőedző a játékra helyezte a hangsúlyt, hiszen már a felkészülés első hetének zárásaként mérkőzést játszottak a kék-fehérek a Nagykanizsával, és minden hétre jutott egy, de volt, hogy két gyakorlómérkőzés. Az eddigi mérleg (a ZTE szempontjából): Nagykanizsa (2-0), Banja Luka (1-2), Slaven Belupo (2-1), Slask Wroclaw (2-3), Hartberg (2-1), Vasas (1-1), NK Krsko (4-1).

Az AC Milan együttesét 1899. december 16-án alapították, az eddigi 122 éves történelme során a klub rengeteg trófeával büszkélkedhet. Az olasz elsőosztályú pontvadászatot, a Serie A-t 19-szer nyerték meg, valamint 5 alkalommal elhódították az olasz kupát is. Az AC Milan Európában is a meghatározó klubok közé tartozik, hiszen összesen hétszer emelhette fel az UEFA Bajnokok Ligája, illetve az Bajnokcsapatok Európa-kupája trófeáját, ennél többször csak a Real Madrid diadalmaskodott a sorozatban (14). A csapat a legutóbbi szezonban olasz bajnoki címet ünnepelhetett.

Ricardo Moniz intenzív játékot kért ezeken a mérkőzéseken és a csapat meg is valósította ezt. A sok futáson és letámadáson alapuló futball ezeken a mérkőzéseken mind jobban, időben is kitolódott, ahogy a játékosok erőnléte kezdett javulni. Hiányzók közben voltak, Zoran Lesjak vádlisérülése lassan javul, ő csak az első felkészülési mérkőzésen tudott pályára lépni, mellette Huszti András is hagyott ki mérkőzéseket és az utóbbi találkozókra az Angliából hazatért fiatal védő, Csóka Dániel is kiesett a munkából, de ő már ismét edzésbe állt. A ZTE FC pénteken délután edzett készülve a mindenki által várt mérkőzésre. Az, hogy Ricardo Moniz milyen összetételű együttest küld majd a pályára, ez szombaton derül ki.

A ZTE FC legutóbb 2008-ban találkozott olasz csapattal, amikor az SSC Napoli volt a vendég Zalaegerszegen, ugyancsak felkészülési mérkőzésen. Az 5000 néző előtt lejátszott találkozón a ZTE Meyé góljával szerzett vezetést a 30. percben, amit a 44. percben kiegyenlítettek az olaszok, így 1-1-es döntetlennel zárult az összecsapás.

Az immár 19-szeres olasz bajnok AC Milannak a szombati lesz a harmadik előszezonbeli találkozója. Az elsőt az alacsonyabb osztályú Lemine Almenno ellen vívta (3-0), aztán egy hete a német 1. FC Köln vendégeként győzött Stefano Pioli együttese (2-1). Mindkét milánói gólt a francia világbajnok Olivier Giroud szerezte, aki Zalaegerszegen is itt lesz. Az AC Milan pénteken csak délelőtt edzett, az olasz klub honlapjának beszámolója szerint a bemelegítés és ritmusgyakorlatok után a szakvezetés a keret tagjait két csoportra osztotta és főleg a labdabirtoklást gyakorolta, valamint taktikai jellegű feladatok voltak programban. A foglalkozás játékkal zárult, csökkentett méretű pályán.

Az AC Milan együttesénél több magyar edző is dolgozott, közülük Czeizler Lajosnak 1951-ben bajnoki címet is sikerült nyernie az olasz sztárcsapattal. A Milan a 2010-es években két magyar játékost is leigazolt, azonban végül a felnőtt csapatig sem Filkor Attila, sem Tamás Krisztián nem jutott el.

A Milan kerete szombaton reggel találkozik újra, aztán  irány Zalaegerszeg! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában