Foci

2022.07.02. 20:36

A ZTE FC jó játékkal győzött

Szombaton este a ZTE FC labdarúgó együttese a horvát I. osztályú Slaven Belupo vendége volt felkészülési találkozón Koprivnicán. Ricardo Moniz együttese jó játékkal 2-1-re győzött, Bedi Bence és Kovács Barnabás góljaival.

Kerkai Attila

A ZTE második gólját szerző Kovács Barnabás itt még a Kanizsa elleni meccsen szerel Fotó: Szekeres

Fotó:

Slaven Belupo– ZTE FC 1-2 (0-1)

Koprivnica, 150 néző. Jv.: Hlevnjak.

ZTE: Demjén – Safronov (Gergényi, 46.), Mocsi, Kálnoki- Kis, Bedi – Meshack (Németh E., 83.), Tajti (Boros, 76.) Szankovics, Májer (Mim, 46.) – Németh D. (Kovács B., 55.), Szalay Sz. (Klausz M., 55.). Vezetőedző: Ricardo Moniz.

Gólszerzők: Mihalic (60.), illetve Bedi (26.), Kovács B. (66.).

Régi edzőpartner már a ZTE és a kaproncai együttes, a két csapatból többen is régi ismerősökként köszönthették egymást. A kék-fehérek mondhatni teljes keretükkel érkeztek (igaz, Zoran Lesjak és Huszti András kisebb sérülés miatt most pihent), a múlt hét elején szerződtetett francia Christy Manzinga pedig szombaton csak a bemelegítésen esett át, de nem is tervezték pályára küldeni őt, hiszen nem volt a nevezettek listáján sem. Az északír bajnoktól érkezett támadó a szlovéniai edzőtáborban természetesen már teljes egészében bekapcsolódik a munkába.

A horvát bajnokság egyik stabil csapata ellen Ricardo Moniz játékosai kezdésként kimondottan jó félidőt produkáltak. Harcos játékával a ZTE FC mezőnyfölénybe is került a 10 csapatos horvát első liga legutóbbi pontvadászatában hetedikként végzett kaproncaiak ellen. S éppen amikor a Slaven magához ragadta volna a kezdeményezést, vezetést is szereztek a zalaiak: a 26. percben Tajti Mátyás jobb oldali szöglete után a remek ütemben érkező és emelkedő Bedi Bence fejelt a kapu bal oldalába, 0-1. A játékrész a folytatásban is határozott futballt hozott mindkét oldalon.

A második félidőben jött az egyenlítés a Slaven részéről, a gólt Josip Mihalic szerezte, éppen a találkozó kétharmadánál, 1-1. A 66. percben azonban már újból a Zeténél volt az előny, hiszen egy beadás után Kovács Barnabás lőtt a kapuba, 1-2. A találkozó hajrájához közeledve kissé már visszaesett az iram, de az egerszegiek veszélyes kontráikkal akár még növelhették is volna előnyüket. A teljességhez tartozik, hogy a korábban a Diósgyőrt is irányító Zoran Zekic vezetőedző együttesének, a Slavennek is volt egy kapufát érintő próbálkozása.

A ZTE FC tehát győzelemmel folytatta a felkészülését, a munka pedig hétfőtől a szlovéniai Roglán folytatódik. Az ötnapos összetartáson a ZTE FC szerdán a lengyel Wroclaw csapatával játszik újabb felkészülési mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában