A kék-fehérek védőt szerződtettek Csíkszeredáról

2022.06.30. 20:00

Kispesten kezd a ZTE

Csütörtökön kisorsolták a labdarúgó NB I. új szezonjának menetrendjét, a ZTE FC pedig egy újabb fiatal játékossal egyezett meg, aki Csíkszeredáról érkezik Zalába.

Kerkai Attila

Meshack mezét teszteli a Banja Luka játékosa a szerdai, lendvai meccsen Fotó: Szekeres Péter

Fotó:

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2022– 2023. évi NB I. menetrendjét. A csütörtöki sorsoláson kiderült, hogy a ZTE FC a Budapest Honvéd vendégeként nyitja majd az új szezont (július 30.), a második fordulóban (augusztus 6.) pedig a Ferencvárost fogadja. Az első nyolc fordulóban (melyek után a válogatott mérkőzései miatt szünet következik) a ZTE FC négy hazai mérkőzést vív (sorrendben az FTC, a Kisvárda, a DVSC, valamint a Puskás FC ellen), négyszer pedig idegenbe utazik (a Honvéd után az Újpest, a Kecskemét, majd a Mezőkövesd otthonába).

Addig pedig zajlik a munka úgy a pályán, mint a háttérben. A ZTE FC szerdán edzőmérkőzést vívott a bosnyák Banja Lukával, és nem sokon múlt, hogy legyőzze a nemzetközi kupában is érdekelt ellenfelét. Különösen az első félidőben játszott jól Ricardo Moniz együttese, joggal vezetett, de a hajrában a Borac volt a lendületesebb, és két gyors góllal fordított. Ekkor már igazán fiatal és kevésbé tapasztalt labdarúgók voltak a pályán a zalaiaknál, mindenesetre a kapott gólokból is lehet okulni.

Szerdán még nem játszott az egerszegieknél, de már lehetett tudni Gergely Botond érkezéséről. Amit csütörtökön be is jelentett a ZTE FC: a csíkszeredai Székelyföldi Labdarúgó Akadémiáról igazolták le a 19 esztendős játékost, aki a román korosztályos válogatottnak is tagja. A középső védővel az egerszegiek hosszú, 4+1 éves megállapodást kötöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában