Sakk

2022.06.10. 17:52

Főszerepben a fiatalok a zalakarosi sakkversenyen

A verseny felén túljutva, az ötödik forduló után egyedüliként az indiai Pranav Venkatesh vezette a 41. Zalakaros Sakkfesztivál–Bárczay László Emlékversenyt, melynek élcsoportjában nagyon sok a fiatal sakkozó.

Kerkai Attila

Pranav Venkatesh is esélyesként folytatja Fotó: Szekeres

A viadal felén túljutva már nagyjából kirajzolódik, hogy kik lehetnek esélyesek a végső győzelemre is, illetve mostantól aki hibázik, távol kerülhet a remélt sikertől. Összességében jellemző, hogy a fiatal, feltörekvő sakkozók jól teljesítenek, s erről beszélt a torna felén túljutva Horváth Sándor, a viadal szakmai igazgatója is. 

– Az élmezőny átlagéletkora nagyon alacsony, például az élre állt indiai Pranav mindössze tizenhat esztendős – mondta Horváth Sándor. – Biztos vagyok benne, hogy még sokat fog fejlődni, de már most magas színvonalon teljesít, ez a játékán is érződik, látszik. Ma már az a jellemző a sakkozásban is, hogy a húszas éveikben járók is érdemben komolyan beleszólnak a versenyek végkimenetelébe. 

Az élbolyhoz tartozók közül Kántor Gergely például remizett a feltörekvő és szintén fiatal Papp Leventével. Az 5. fordulóban a két indiai versenyző, vagyis Pranav Venkatesh és Sammed Jaymumar Shete egymás ellen játszott, de Pranav nyert, és ezzel ő állt egyedüliként az élre. Mögötte szoros az üldözők listája, amiben az egerszegi Horváth Ádám is benne van, hiszen újra nyert, ezúttal az ukrán Bogdan Borsos ellen. 

A hétfőn záródó, nagy hagyományokkal bíró viadalon a szombati és a vasárnapi forduló tehát döntő lehet a végső győztes személyét illetően is. Az biztos, ahogy eddig, úgy a későbbiekben sem lesznek könnyű partik. 

Az élmezőny állása öt forduló után: 1. Pranav Venkatesh (indiai) 4,5 pont, 2. Kántor Gergely 4,0, 3. Papp Levente 4,0, 4. Péczely Sebastian Zsombor 4,0, 5. Farkas Gábor (szlovákiai) 4,0, 6. Csonka Balázs 4,0, 7. Horváth Ádám 4,0, 8. ifj. Forgács Attila 4,0, 9. Leszkó Bence 4,0. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában