Labdarúgás

2022.06.22. 20:00

Értékelnek a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának edzői (1. rész)

Hasonlóan a megyei labdarúgó- bajnokság I. osztályához, a második vonalban szereplő együttesek edzőit is megkértük, hogy értékeljék csapataik szereplését a hátunk mögött hagyott bajnokságban. Ezúttal is két részletben közöljük az edzők véleményét: mostani össze­állításunkban a mezőny első, holnap a második felében végzett együttesek következnek.

ZH

Kékben a bajnok Police-Ola, pirosban a Becsehely csapata. Mindkét együttes a dobogón végzett

Forrás: Szekeres Péter / Zalai Hírlap

1. Police-Ola LSK

Konrád Péter: – Megnyertük a bajnokságot, de alapvetően nem volt a szezon elején kitűzve ez mint elérendő cél. Inkább az, hogy legyünk egy jó, stabil csapat és maradjon meg a folyamatos fejlődés, ami már az elmúlt szezonban is jellemző volt ránk. Az idei bajnoki évünk komplett létét mutatja, hogy a felnőtt bajnoki cím mellett az ifjúsági együttesünk ezüstérmet szerzett, amely tavaly megnyerte a bajnokságot. A klubnál az a koncepció, hogy a saját utánpótlásunkból jöjjenek fel a felnőttekhez a játékosok, így a két keret együtt edz. Több 16-17 éves játékosunk is bemutatkozott már a felnőttek pontvadászatában. Az első osztályban mindenképpen más kihívások várnak ránk, más lesz a ritmus és a közeg is. Szeretnénk erre felkészülni és eredményesen szerepelni.

2. Kertigepvilag.hu-Böde

Kósa László: – Konkrét célt nem tűztünk ki a bajnokság előtt, de mindenképp az első ötben szerettünk volna végezni. Ez sikerült és soha nem szereztünk még ennyi pontot. A legtöbb eddig 68 volt a II. osztályban az eddigi 11 szezonunk alatt, úgyhogy idén ezzel a 72-vel ezt is túlteljesítettük. A hozzáállással és a pontok számával is elégedett vagyok, de az edzéslátogatottságon lehetne még javítani. Az eredménnyel teljes mértékben meg vagyok elégedve, mindössze kétszer szenvedtünk vereséget, emellett 22-szer nyertünk és lett hat döntetlenünk. A csapatvédekezés is rendben volt, 20 gólt kaptunk, nálunk jobban csak a Police-Ola áll, a dobogósok kivételével a töb­biek már ötven kapott gól felett zártak. A helyzetkihasználás az, amiben még javulnunk kell, hiszen nagyok sok helyzetünk kimaradt. Ha erre kicsit jobban odafigyelünk, akkor lehettek volna könnyebb meccsek, vagy akár több pontot is szerezhettünk volna.  A polgármester és az elnökünk is sokat segít, köszönet nekik, valamint mindenkinek, aki hozzájárul egy kicsit ahhoz, hogy előrébb jussunk.

3. Z-Net Telekom Becsehely

Vittman Ádám: – A nyári, remek felkészültséget eredményező edzéslátogatottság nyomán nagyszerű őszt produkált a csapat, ugyanakkor a téli felkészülés kicsit máshogy sikeredett. Ebből is kifolyólag a tavasz már szintén másképp festett, amihez tegyük hozzá, hogy külhoni munkahelyi elfoglaltság, no meg sérülések is társultak. Példának okáért Molnár Márk, vagy éppen Szakony Márió hiányát megéreztük, de igazából, ami az eredményeket tekintve igazán fájó volt, az a tavasz elején becsúszott két vereség. Roppant fiatal együttesünk van, és a rutintalanság ilyen helyzetekben még kiütközhet. Viszont, talán mégsem végzünk rossz munkát, amire az is bizonyítékul szolgálhat, hogy ifjú játékosainkat sorra keresik meg az első osztályból.

4. MP Kanizsa Murakeresztúr

Vinovics László: – A bajnokság előtt a klubvezetés az 1–6. hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célként, hiszen ismert volt három fontos távozónk a szezont megelőzően. A változásokat fiatalok bevetésével pótoltuk, s úgy érzem, a negyedik pozícióval teljes mértékben helyt is álltunk. A bajnokság gólkirálya, Szilveszter Sándor kiemelkedőt produkált, rá valóban igaz, hogy magasabb szinten lenne a helye, ám jól érzi magát továbbra is nálunk, szereti a közösségünket. Köszönet illeti támogatóink segítségét, illetve természetesen gratulálunk a Police-Ola csapatának a bajnoki címhez.

5. Zalaware-Botfa

Kocsis Sándor (elnök): – Csapatunk összességében kiválóan mutatkozott be a II. osztályban. Az ősz remekül sikerült, sajnos a végére elfogytunk. Szinte az egész szezont a 4-5. helyen töltöttük, és felcsillant még annak is a lehetősége, hogy a dobogóhoz közelebb jussunk, ám hat alapember esett ki a végére sérülések és személyes okok miatt. Az utolsó hat fordulóban nem tudtunk ebből felállni. Ebben az időszakban 6 mérkőzésből 5 pontot szereztünk mindössze. Célunkat teljesítettük, összességében elégedettek is lehetünk, és tanulunk ebből a sorozatból is. A következő évadban elkezdjük egyesületünk építkezésének következő fázisát. A következő három év célja a feltörekvő fiataljaink beépítése az idősebb játékosok mellé, és szeretnénk idővel a dobogóra esélyes csapatot építeni.

6. Gutorfölde

Varga Róbert: – A mostanit megelőző szezonunk jobban sikerült, ugyanakkor az őszhöz képest tavasszal óriási javulás volt a csapatnál. A sérülések egy csapat életében mindig kihatással vannak a szereplésre, most mi sem maradtunk ki ebből, a végére rövid lett a kispadunk. Öröm, hogy a felnőttmeccseken sok ifjúsági korú játékost is szerepeltettünk. Csapatszinten hasonlóan teljesítettek ők is, az ifik ötödikek lettek. A jövőt illetően kérdés, hogyan alakul az érkezők és a távozók aránya, s az is, hogy a most még sérültek közül kik azok, akik visszatérhetnek, mert meghatározó játékosok is vannak közöttük. Azt gondolom, hogy tisztességes eredményt értünk el, hiszen, ahogy kezdtünk, ahhoz képest a végére kiegyenesedtünk. Az önkormányzat továbbra is segíti a működést, ez meghatározó és köszönettel tartozunk érte.

7. Cserszegtomaj

Németh Szabolcs: – Az őszi hullámzó teljesítményünk után a télen azt tűztük ki célul, hogy a tavasz folyamán jóval kiegyensúlyozottabb produkciót nyújtsunk. Úgy gondolom, ezt sikerült elérnünk, több pontot szereztünk, és több gólt is lőttünk. A csapatvédekezésben egyértelműen előre kell lépnünk a következő szezonban, mert nagyon sok elkerülhető gólt kaptunk. Utóbbiban talán az is közrejátszott, hogy a sorozatos munkahelyi elfoglaltságok, hiányzások miatt folyamatosan változott a hétvégi keretünk. Összességében azonban elégedett lehetek. Kiváló a társaság, a csapat magja „ezer éve” együtt játszik, és egyre több fiatal mutatkozik be a felnőttek között. A közeljövő nagy feladata lesz, hogy megtaláljuk, kineveljük azokat a fiatal tehetséges, jó szellemű játékosokat, akik a következő évek meghatározó játékosai lehetnek Cserszegtomajon. Végül szeretném megköszönni az egész éves munkáját a csapatnak, a stábnak, a szurkolók támogatását, és köszönet mindenkinek, aki akár egy kicsit is hozzátett a cserszegi focihoz.

8. Windoor Páterdomb

Horváth András: – Szezon elején a kitűzött célom az volt, hogy elsősorban játékban fejlődjünk, továbbá több saját nevelésű játékos szerepeltetése, és ami nem utolsó szempont, hogy a helyezésen is javítsunk. Sikerült teljesíteni mind a három kitűzött célt, hiszen ebben az évben több meccsen is tetszetősen játszottunk, sikerült meglepni pár olyan csapatot, mely papíron magasabb erőt képvisel, mint mi. Több 20 év alatti játékos kapott szerepet a csapatban, közülük Csurgai Bálint, Csurgai Dávid, Pántya Donát, Sipos Patrik, Hári Kristóf, Pánczél Máté folyamatosan a kezdőcsapatban kapott helyet, illetve csereként kaptak folyamatos játéklehetőséget. A tavalyihoz képest négy pozíciót léptünk előre a tabellán, amihez gratulálok a csapatnak. Ezek a srácok tényleg azért jönnek le heti szinten edzésre és egy mérkőzésre hétvégén, mert szívből szeretik ezt a sportágat. Remélem, a következő szezonra még több fiatal labdarúgó csatlakozik a csapatunkhoz, kiegészülve pár rutinos játékossal, és szép lassan tudunk előrehaladni. Úgy gondolom, aki járt a Windoor Szabadidő Központban, láthatja, hogy minden feltétel adott a sportoláshoz, a labdarúgáshoz. Még egyszer gratulálok a csapatomnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában