Zalai sportolók visszaemlékezései

2022.06.17. 13:00

A vasutas bajnokságon birkózhatott fiatalként Ács László

Folytatjuk a sportolók visszaemlékezéseit felelevenítő népszerű sorozatunkat. Múlt pénteken a nagykanizsai Horváth Ferenc "Frédy" a stafétát Ács László triatlon versenyzőnek adta át. Arra kérve, hogy elevenítse fel a számára legemlékezetesebb nagykanizsai sportpillanatot.

Benedek Bálint

A 61 éves nagykanizsai sportoló az egykori Kun Béla iskolába járt és 29 kilogrammban kezdett birkózni, a MÁV-NTE szakosztály tagjaként. Aztán az Ady utcai munkacsarnokba költözött a sportág, László egészen felnőtt koráig, a katonaságig birkózott. Egyszer volt területi ifjúsági bajnok, aztán az 1980-as évek közepén elindult az olimpiai ötpróba mozgalom. Belevágott, például többek közt átúszta a Balatont, előfordult, hogy 100 kilométert kerékpározott egyfolytában, télen pedig futott 30 kilométert a Mecsekben, s ezt váltogatta. Közben a birkózásból kiöregedett, sőt közben a szakosztály is megszűnt.
- Aztán begyűrűzött az országba a triatlon sportág, mely újabb kihívásokat tartogatott - mesélte. - Az úszás, a kerékpározás és a futás különösen megtetszett, melyekből eltérő távokat lehetett teljesíteni. A triatlont kedvelő fiatalokkal megalakítottuk a TRI-CO Triatlon Klubot, ahol éveken keresztül versenyeztem, ám sérülés miatt egy idő után egyedül edzem. Ezután jött az életembe az ultrafutás, az első verseny kudarccal zárult. A 200 kilométeres távot két nap alatt bonyolították le, de ehhez fejben ott kellett volna lenni, de megsérültem. Ezután még többet tréningeztem, sok viadalon kipróbáltam magam, ezzel rutint gyűjtöttem. Négy éve Balatonfüreden 48 órás ultramaratonon szerepeltem. Óriási kihívást jelentett: a mindössze két kilométeres bevárosi futópályán két napon keresztül 273 kilométert gyűjtöttem és 4. helyen végeztem abszolútban. Ezen kívül a nagyatádi Ironman, vasember triatlon versenyét 14 alkalommal teljesítette.

Fotó: Benedek Bálint

Ács László több szép pillanatot átélt, de mégis a kanizsai birkózó élményeiből elevenített fel. A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a MÁV NTE megrendezhette az országos vasutas bajnokságot, rengeteg egyesület képviseltette magát. Ebben az időben 17 éves lehettem, s nagy élményt jelentett ebben a nívós mezőnyben szőnyegre lépni és küzdeni a kanizsai színekben.
- A sport ma is az életem fontos része - folytatta. - Az uszodában kezdem a napot kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 6 órától egy órán keresztül 2500 métert teljesítek. Majd elmegyek a vasútra dolgozni, munka után két órát kerékpározom, ezután futok egy órát. Versenyre jelenleg nem készülök semmire, talán ősszel mennék futóversenyre.

Ács László a stafétát Mihovics Szabina egykori cselgáncsozónak adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában