Három kategóriában

2022.05.23. 18:36

Szombaton rendezik a koronglövők Tavaszi Kupáját Zalalövőn

Tavaszi Kupa elnevezéssel rendez koronglövő versenyt május 28-án 9 órai kezdettel a helyi lőtéren a Berugsz Jager Team Lövész Egyesület. A szervezők csapatok és egyéni versenyzők jelentkezését is fogadják.

Gyuricza Ferenc

Németh László a lőállásban

Forrás: Gyuricza Ferenc / ZH-Archívum

A Tavaszi Kupára a sportlövők három kategóriában (női, senior, veterán) nevezhetnek, a csapatversenyben pedig a sportág hagyományainak megfelelően háromfős csoportok vetélkednek majd. A verseny során 75 korongot kell a résztvevőknek teljesíteniük. 

Németh László, a rendező egyesület elnöke elmondta: a hagyományos dunántúli koronglövő versenysorozat is elindult, de idén már Lutra Kupa néven. Módosultak a helyszínek és a szervező egyesületek összetételében is van változás. 

– A Noszlopi Lövész Egyesület ez évtől már nem vesz részt a sorozatban, így értelemszerűen a noszlopi lőtér is kiesett a jól bevált helyszínek közül – mondta Németh László. – Helyettük a ravazdi lőtér ad helyet az egyik fordulónak, ennek köszönhetően a Lutra Kupa keretében továbbra is öt verseny várja a koronglövőket. Két forduló, a kemenesmagasi és a ravazdi már le is zajlott, a Lutra Kupa következő eseménye június 18-án, Uzsán lesz. 

A Lutra Kupa versenysorozatát hét kategóriában hirdették meg. A csapatverseny, a női és a veterán kategória mellett indítottak versenyt a 25 év alatti fiatalok, azaz a juniorok részére, a senior kategóriát pedig három részre (vadász, haladó, sport) bontották. A Lutra Kupa két utolsó fordulója Zala megyei helyszíneken zajlik majd: július 16-án Zalalövőn, augusztus 6-án pedig Gyenesdiáson lesz verseny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában