Több mint száz résztvevő

2022.05.10. 19:56

Ezüst- és bronzérem is jutott a zalaiaknak az újonc-tőr-ob-n

Két napon át sűrű volt a program az Iván Dental Vívócsarnokban, ahol az idei újonc korosztályú országos tőrbajnokságot rendezték meg. A házigazda ZVE sem maradt ki az éremosztásból, hiszen Simon Borbála egyéniben, illetve a klub leánycsapata is dobogóra állhatott.

Kerkai Attila

Elöl a ZVE edzői stábja, hátul a klub bronzérmes leánycsapatának tagjai, balról az egyéniben második helyezett Simon Boglárka

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az újonc – vagy másként U14-es – korosztály legjobbjai érkeztek a zalai megyeszékhelyre, gyakorlatilag az ország minden pontjáról, nem csoda, hogy bőven száz feletti indulói létszámot regisztráltak a rendezők. A ZVE az új vívócsarnok átadása óta már nem is egy rangos vetélkedést bonyolított le, amire Darabos Géza elnök is büszke. Mint említette, az újonc korosztály magyar bajnokságát tavaly is megrendezhették, és remélik, hogy ebből akár hagyomány is válhat, és a korosztály legjobbjai évről évre Egerszegen vetélkedhetnek egymással. 

Annyit „újítottak” a szervezők, hogy ezúttal csak a vívócsarnokban zajlottak a küzdelmek, és a döntőket nem vitték át a sportcsarnokba, így az éremcsaták is még inkább testközelben zajlottak az érdeklődők számára. 

Szombaton az egyéni versenyeket rendezték meg, ahol a lányoknál és a fiúknál is a Ludovika SE versenyzője állhatott a dobogó legfelső fokára Haroni Agapi, illetve Bodor Áron személyében. Fiú tőr egyéniben a ZVE legeredményesebb versenyzője Csatlós Gellért lett, aki szoros asszóban maradt le a nyolcas döntőről, és szerezte meg a 9. helyet. További jobb ZVE-helyezések: 15. Világhy Szilárd, 31. Hodor Csanád. 

A fiúk közt 9. egerszegi Csatlós Gellért készül egy asszóhoz
Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Leány tőr egyéniben ennél is tovább jutott a már nem először bizonyító Simon Borbála. Egész nap kiegyensúlyozottan vívott, és veretlenül jutott el a döntő asszóig, ahol szoros küzdelemben maradt alul a már említett Haroni Agapival szemben, és szerzett ezüstérmet. További jobb egerszegi eredmények: 12. Antal Katalin, 14. Tóth Abigél. 

Vasárnap a csapatversenyek következtek, amelyek a vívósportban felérnek az egyéni küzdelmek presztízsével. A fiúknál a ZVE I. a nagyon értékes 4. helyet szerezte meg, Csatlós Gellért, Hodor Csanád, Soós Zsombor, Világhy Szilárd összeállításban. A ZVE II.-t nagyon fiatal és még kevés tapasztalattal rendelkező versenyzők alkották, akik (Bóbics Ádám, Gróf Domonkos, Iván Nándor József, Jakabfy Levente) a 14. helyen végeztek. 

A leánycsapatok versenyében a ZVE együttese az elődöntőben szenvedett vereséget, így a bronzéremért vívhatott a BHSE ellen. Kiélezett, szoros asszók során a ZVE csapata nyert, és ezzel felállhattak a dobogó harmadik fokára. A csapat tagjai: Antal Katalin, Bagosi Borka, Simon Borbála, Tóth Abigél. 
A zalai versenyzőket Fekete Gábor vezetőedző, valamint Pataki Zoltán, Rosta Richárd és Simon Kristóf edzők készítették fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában