Megyei foci

2022.05.15. 20:40

Egyedül a Zalaszentgrót együttese nyert vendégként a 24. fordulóban

A 24. fordulót rendezték a megyei labdarúgó I. osztály 2021/2022-es szezonjában. A Teskánd őrzi öt pontos előnyét és a hét végén már egyetlen pont is elég a bajnoki címhez.

ZH

A Zalaszentmihály (zöldben a két gólt szerző Soós Márk) hazai pályán győzte le a Gyenesdiás együttesét a 24. fordulóban Fotó: PU

Technoroll Teskánd–Szalai- Edelholz Zalalövő 1-0 (0-0)
Teskánd, 70 néző. Jv.: Varga P.
Teskánd: Pergel D. – Simonfalvi, Nagy R., Pergel B., Hetesi, Molnár A., Major, Bedő (Egyed), Bailo (Szekeres), Nagy M., Bolla. Edző: Pergel Attila.
Zalalövő: Balogh B. – Végh, Kozics (Stankovics, Tóth G.), Agg, Horváth T., Bekes, Kellner, Elek, Radics, Molnár Á. (Csik), Péter (Stummer). Edző: Ostrom János.
Gyenge színvonalú mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem. Az első félidőben a Teskánd görcsösen és lassan játszott, amit a vendégek még ennél is jobban próbáltak lassítani. Ettől függetlenül a hazaiaknak több lehetőségük is volt, de betalálni a kapuba nem sikerült, még büntetőből sem. A második félidőben a már megfogyatkozott vendégeket a teskándiak a mérkőzés végéig a kapujukhoz szegezték. Ebben a játékrészben is szinte mindent kihagytak a hazaiak, emellett a Zalalövőt vagy a kapufa, vagy a nagyszerűen védő Balogh B. mentette meg a góloktól. Végül Simonfalvi szépségdíjas találatával győzött a vendéglátó. Összességében a Teskánd megérdemelten tartotta otthon a három pontot, mert végigtámadta a mérkőzést a lelkes, és sokszor szerencsés vendégek ellen.
Gólszerző: Simonfalvi.
Jók: Simonfalvi, Major, ill. Balogh B. (a mezőny legjobbja) és az egész csapat.
Kiállítva: Végh (43., Zalalövő).

Zalaszentmihály–Kinizsi Gyenesdiás 4-2 (2-2)
Zalaszentmihály, 100 néző. Jv.: Lakics P.
Zalaszentmihály: Nagy D. – Csilits, Horváth D. (Szentgyörgyvölgyi), Vida, Soós M., Varga P., Soós G., Ujvári (Sebestyén), Janda M., Tricsli, Janda Z. Játékos-edző: Biczó Attila.
Gyenesdiás: Szabó Á. – Hegyi, Fellner, Nedelkó, Tarnóczai (Bertók), Besze, Czafit, Szokoli, Ács, Zsiga, Sipőcz. Edző: Kocsis Norbert.
A hazai csapat számos helyzetet kialakítva, közönségszórakoztató játékkal, megérdemelten győzte le a jó erőkből álló ellenfelét.
Gólszerzők: Soós M. (2), Horváth D., Ujvári, ill. Sipőcz (2).
Jók: az egész csapat, ill. Szabó Á., Sipőcz, Czafit.
U19: Zalaszentmihály– Gyenesdiás 1-3.

Magnetic Andráshida TE– Lenti TE 2-0 (0-0)
Zalaegerszeg-Andráshida, 50 néző. Jv.: Hegedüs M.
Andráshida TE: Kemes – Horváth B., Nikitscher (Kovács D.), Kovács P., Lukács, Doszpoth (Takács), Kaprinai (Péhl K.), Kotsis (Odonics), Bognár, Cséber, Balogh A. Edző: Bencze Péter.
Lenti TE: Balogh B. – Simon, Bakos, Biharvári, Sárkány, Illés (Kiss K.), Lovrencsics, Takács, Kondákor, Mentes, Orbán. Játékos-edző: Koczor Szilárd.
Az első 15 perc hazai fölénnyel telt el. Ezt követően visszavett a lendületből az ATE, amely az első félidőben csak helyzetekig jutott. A második játékrész hazai góllal indult, ami megnyugtatta a csapatot. A továbbiakban a vendégek próbálkoztak az egyenlítéssel, de igazi helyzetig nem jutottak el. A második hazai gól Péhl Kristóf szép lövéséből született, aki két perccel korábban, csereként lépett pályára. A nagy melegben teljesen megérdemelt a hazai csapat győzelme.
Gólszerzők: Balogh A. (11-esből), Péhl K.
Jók: Cséber, Nikitscher, Balogh A., Bognár, ill. senki.
U19: Andráshida TE–Lenti TE 3-0.

Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák–Szepetnek 2-0 (1-0)
Kiskanizsa, 130 néző. Jv.: Siket L.
Kiskanizsa: Szőke R. – Jagarics, Kotnyek, Anger, Petánovics, Völgyi, Ötvös, Dolmányos, László R. (Abay Nemes), Szőke Á., Piecs. Játékos- edző: László Roland.
Szepetnek: Kalányos – Szabó Ba. (Dömötör), Szabó Be., Fadgyas, Pál Ma., Pál Mi. (Szabó M.), Baksai, Orsós R., Nagy T. (Pál F.), Déri, Horváth M. (Szilágyi A.). Edző: Németh István.
A szomszédvári rangadó az egyik félnek, jelesül a hazaiaknak nem is indulhatott volna jobban, amikor is Dolmányos már az 5. percben betalált annak a Kalányos Árpádnak a kapujába, aki néhány éve már szintén a kiskanizsai városrészben lakik, talán 370 méterre a pályától. A vezető Sáska-találat után a vendégek ugyan jóval többet birtokolták a labdát, a váratlan húzással centerbe feltolt Piecs László időnként valóban bántóan árválkodott egyedüliként elöl a szepetneki térfélen, a taktika azonban működött. S nem csupán az első, de a második játékrészben is, melynek derekán egy végletekig kijátszott szituációt Szőke Ádám zárt le látványosan, egyben a második kiskanizsai góllal. A Szepetnek mintha el sem hitte volna, hogy lehet keresnivalója a minden rutinját bevető Sáska ellen, mely így biztosan hozta le a presztízsmeccset és kapta meg azért a győztesnek járó három pontot.
Gólszerzők: Dolmányos, Szőke Á. 
Jók: Kotnyek, Völgyi, Dolmányos, Szőke Á., Piecs, illetve Kalányos, Baksai. 
U19: Kiskanizsa–Szepetnek 1-9.

Hévíz–Zalaszentgrót 2-4 (0-2)
Hévíz, 100 fő. Jv.: Bors B.
Hévíz: Kiss J. – Tóth I., Nyári (Sebestyén), Meidl, Pál, Buza, Sabján, Dominkó, Szindekovics (Filó), Bresztovszky (Huszár), Karakai (Lajtai). Edző: Damina László.
Zalaszentgrót: Tóth Zs. – Pődör, Ferenczi (Horváth S.), Horváth D., Buzási (Kiss), Tóth D., Iberhart, Penczák, Gájer (Farkas), Horváth B., Kiglics (Fábián). Edző: Jankovics Péter.
A megye egyik legjobb csapatát fogadta hazai pályán a Hévíz, akik már a 2. percben vezetést szereztek Ferenczi révén. A gól után is fokozni tudta mezőnyfölényét a vendégcsapat, több helyzetük is kimaradt, azonban Gájer révén 0-2-es eredménnyel vonultak a félidőre a csapatok. A második játékrészben a hazaiak szemfüles góllal módosították az eredményt 1-2- re, majd Iberhart két távolról szerzett góllal válaszolt. A Hévíz nem adta fel, egy zalaszentgróti hiba után ismét Filó volt eredményes, amivel kialakult a mérkőzés végeredménye is. A hazai csapat sok sikert kíván a Zalaszentgrótnak a szerdai kupadöntőhöz!
Gólszerzők: Filó (2), ill. Iberhart (2), Ferenczi, Gájer. 
Jók: az egész csapat, ill. Iberhart, Buzási, Gájer, Pődör. 

A Femat Csesztreg–Flexibil- Top Zalakomár mérkőzés elmaradt, a vendégek lemondták a találkozót.

Tudósítottak: Biczó Attila (Zalaszentmihály), Faller István (Andráshida TE), Koczfán Petra (Hévíz), Kühne László (Kiskanizsa), Pergel Attila (Teskánd).

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 

1.Teskánd221921106-1059
2.Zalaszentgrót22173271-2054
3.Semjénháza22170558-2951
4.Csesztreg21151551-3346
5.Zalalövő23114831-3437
6.Zalakomár22103950-4733
7.Andráshida TE221011141-4531
8.Gyenesdiás22721338-5523
9.Kiskanizsa22651125-6023
10.Lenti TE22711437-5122
11.Szepetnek22411734-6313
12.Hévíz22261418-5512
13.Zalaszentmihály22311833-9110

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában