Kosárlabda

2022.05.04. 08:38

Bencze Tamás szakmai igazgatóként tér vissza a ZTE KK-hoz

Várni lehetett, hogy változások történnek a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapatánál, ám a tulajdonos megvárta a szezon végét. Szerdán pedig bejelentették: a ZTE KK Kft. ügyvezető igazgatói posztjára Török Róbertet nevezik ki, a sport igazgató pedig egy szintén jól ismert szakember Bencze Tamás lesz.

Kerkai Attila

Bencze Tamás (balról) és Török Róbert most a ZTE KK-nál dolgoznak együtt

Forrás: ZTE KK

A Zalakerámia-ZTE KK szombaton fejezte be a szezont és a 12. helyen végzett. Sokszor leírtuk már, és a tavalyi év eredménye is hasonló volt, amikor szintén csak megkapaszkodott a csapat az élvonalban, hogy mindez méltatlan a ZTE KK múltjához és hagyományaihoz. Az, hogy érett a változtatás a levegőben lógott és a ZTE KK szerdai közleményéből kiderül, hogy Stárics Kornél, a ZTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezető igazgatója benyújtotta lemondását, melyet a klub tulajdonosai közös megegyezéssel elfogadtak. Az ügyvezető munkaviszonya 2022. május 31-én szűnik meg. Ugyanakkor nem az ő személyében látják a sikertelenség okát, sőt – mint fogalmaznak – köszönettel tartoznak Stárics Kornélnak, aki 2015 óta látta el a ZTE KK ügyvezetői teendőit. Igen, emlékezhetünk rá, hogy 2017-ben bronzérmes volt a csapat. Kiemelik: a vállalkozás gazdasági és pénzügyi szempontból teljesen rendben van, adósság nincs, a fizetések nem csúsznak, a tartozásokat és büntetéseket rendezték, a bevételek és kiadások egyensúlyba kerültek, a tao elszámolásokat minden esetben rendben találják.

Szerdán bejelentették, hogy június 1-től a ZTE Kosárlabda Klub Kft. új ügyvezető igazgatója Török Róbert lesz. A ZTE KK korábbi játékosa, nem ismeretlen a zalai sport- és kosárlabdaéletben, hiszen a 2004-től a ZTE NKK női csapatának volt a technikai vezetője, 2016-tól az elnöke. Élvonalbeli játékvezető, aki tíz éve a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetői feladatait is ellátja.

A ZTE KK ügyvezető igazgatói feladatainak ellátása mellett Török Róbert vezényli le a közeljövőben a profi felnőtt csapat, valamint az utánpótlás különválasztását is, melyet már a többi NB I-es klub megvalósított. A klub szakmai igazgatója pedig szintén egy jól ismert szakember lesz Bencze Tamás személyében. Aligha kell bemutatni őt, hiszen a ZTE játékosaként több mint 400 élvonalbeli meccset vívott meg, háromszoros magyar bajnok, 137-szeres magyar válogatott. Később edzőként előbb női, majd férfi csapatoknál dolgozott. 2015-től a ZTE KK vezetőedzője lett, vele érte el a csapat a legutóbbi sikerét, a bronzérmet. 2019 végéig töltötte be ezt a posztot, amikor közös megegyezéssel távozott a csapat éléről.

Feladat van, Bencze Tamás május elsejétől tölti be a szakmai igazgatói posztot. Lapunknak elmondta, már korábban is elkezdte az egyeztetéseket, de mostantól fordul élesbe az új csapat és a szakmai stáb kialakítása. A szezont Emir Mutapcic-csal zárta a csapat, a bosnyák szakvezetővel szintén folynak a tárgyalások. Bencze Tamás elmondta, a vezetőedző kiválasztása azért is kell, hogy prioritás legyen, hiszen a következő szezonra a keret kialakítása az ő, valamint a szakmai igazgató feladata lesz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában