Stabil játék, ez az alap

2022.05.03. 20:07

A ZTE FC a bajnok FTC ellen javuló játékban bízik

Hétközi fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. sorozata, illetve már kedden is rendeztek mérkőzéseket a 31. fordulóból. Szerdán 18.30-tól a ZTE FC együttese a már bajnok és címvédő Ferencváros vendége lesz, Molnár Balázs megbízott vezetőedző pedig csapatától sokkal stabilabb játékot vár el, mint a legutóbbi mérkőzéseken.

Kerkai Attila

Ubochioma Meshack, a ZTE játékosa az őszi, 2-1-es sikert hozó fővárosi találkozón Fotó: Szabó Miklós/NS

Fotó: Szabó Miklós

Nem éppen hálás feladat előtt áll a ZTE FC, mert noha az Üllői úton szerepelni minden csapat számára különleges élmény, de három vereség után épp a bajnok ellen pályára lépni… Nincs mit tenni, a ZTE FC most ebben a helyzetben van, és Molnár Balázs megbízott vezetőedző is annyit mondott, megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni ebből a találkozóból. 

– Sok időnk nem volt a szerdai találkozóig, leginkább arról szólt ez a pár nap vasárnap óta, hogy a lehető leggyorsabban regenerálódjunk úgy fejben, mint testben – hallottuk a szakvezetőtől, amikor az újabb fellépéssel kapcsolatban megkerestük. – Frissüljünk, hiszen erre is szükség van. Az alapdolgokat természetesen átnéztük, a legfontosabb feladatnak most azt tartom, hogy visszataláljunk ahhoz a stabil játékhoz, ami korábban jellemezte az együttest. Kielemeztük a játékot, és igen, voltak egyéni hibák is az elmúlt három mérkőzésen, de hozzáteszem azt is: a csapatvédekezést az is nagyban befolyásolja, hogy ki lövi az első gólt. Ez az utóbbi időben az ellenfeleinknek sikerült, így onnantól nyíltabb játékot kellett vállalni, de ellenfeleink ezt kihasználták. 

Szerdán lehet javítani… Némileg közhelyes a kijelentés, elvileg mégis igaz, de nem biztos, hogy a ZTE FC-nek pont az FTC-t kell megvernie, noha az ősszel ez egyszer már sikerült a Groupama Arénában. Molnár Balázs is tisztában van az erőviszonyokkal, aki elmondta, arra is figyelniük kell, hogy egy hét alatt három mérkőzést játszik a csapat. 

– Ősszel bebizonyítottuk, hogy akár az Üllői úton is lehet nyernünk – mondta el erről. – Szerdán elsősorban azt várom, hogy legyen végre stabilabb a játékunk, és hogy mi jön ki abból, azt majd meglátjuk. A keretet rotálni kell, hiszen a hét végén is lesz meccs, amikor a Gyirmót érkezik hozzánk. Az is fontos találkozó, az utolsó hazai meccs a szezon során. A keretünk elegendő ahhoz, hogy mindenki kellő szerepet kapjon ezeken a találkozókon, de most értelemszerűen a legfontosabb a szerdai találkozó. 
A ZTE FC-ben nincs eltiltott. 
 

Bennmaradást ért a DVSC sikere 

Keddtől csütörtökig rendezik a labdarúgó NB I. OTP Bank Liga hétközi, 31. fordulóját, amelyben akár el is búcsúzhat az élvonaltól a sereghajtó Gyirmót és az utolsó előtti MTK. Mindkét együttes az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, győzelmi kényszerben lép majd pályára, igaz, bennmaradási esé­lyeik három másik csapat eredményeitől is függenek. Kedden két találkozót rendeztek, a forduló nyitányán a DVSC győzött, és ezzel gyakorlatilag bebiztosította a további NB I.-es tagságát: Mezőkövesd–DVSC 0-1 (0-1). Gólszerző: Pávkovics (45.). 

A Fehérvár FC – Bp. Honvéd találkozó lapzárta után ért véget. 

A további program. Szerda: Gyirmót FC – Paks 16.30, MTK Budapest – Puskás Akadémia 17.00, Ferencváros – ZTE FC 18.30. 
Csütörtök: Kisvárda Master Good – Újpest FC 18.00. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában