A lehetőségek korlátlanok

2022.05.02. 12:00

A Salla Ringről indultak a versenyzők a hétvégén Zalalövőn

A második fordulót rendezték meg a hétvégén az idén indult autós versenysorozat, a Nyugati Kupa keretében. Ezúttal Zalalövő volt a helyszín, az egy éve átadott Salla Ringről indultak a versenyzők.

Gyuricza Ferenc

A kerkabarabási Paál Gergő és navigátora, Kulcsár Ákos a versenypálya egy nehéz szakaszán Fotó: Gyuricza Ferenc

A házigazda Zalalövői Autó- Motor Sport Egyesület elnöke, Szabó József elmondta: eredetileg autókrosszfutamokban gondolkodtak, de a Salla Ring és a környező területek alkalmasak off-road-programok megszervezésére is, ezért nyitnak ebbe az irányba is. – A volt bányaterület, ahol a Salla Ringet kialakítottuk, is rendelkezik annyi fás területtel, illetve olyan terepviszonyokkal, amelyek alkalmassá teszik az off-road-programokra – mondta Szabó József. – Emellett Zalalövő, Zalacséb és Zalaháshágy önkormányzatai is nyitottak arra, hogy területükön jelöljünk ki további útvonalakat és versenypályákat, így a lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok. 

A következő versenyen már új területeket is szeretnénk bevonni. Szabó József úgy folytatta: mindezt a résztvevők is megerősítették. A kétnapos versenyre 58 autót neveztek be, a környékbeli és zalai off-roadversenyzők mellett többek közt az Alföldről, Veszprémből, Mosonmagyaróvárról és az észak-magyarországi régióból is jöttek résztvevők, akik mind elismerően szóltak a zalai versenyhelyszínről. – A nagyszámú nevezésnek köszönhetően már első alkalommal hat kategóriában hirdethettük meg a versenyt – folytatta Móricz Zsolt, az egyesület elnökhelyettese. 

– Pénteken egy éjszakai futammal kezdtünk, melynek során közel tizenkét kilométert kellett a versenyzőknek teljesíteniük. A szombati nappali futamon pedig mintegy húsz kilométer várt a nevezőkre. Természetesen voltak gyorsasági és speciális szakaszok is, ahol az ellenőrző pontokat kellett a résztvevőknek érinteniük. A speciális szakaszokra kifejezetten nehéz terepviszonyok voltak jellemzők, így azok a járműveket és a versenyzőket egyaránt alaposan próbára tették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában