Csak egyetlen pont

2022.04.20. 19:19

Nem igazán ment a két zalai NB II-es női labdarúgócsapatnak

A női labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában mindkét zalai együttes pályára lépett a hét végén, mindketten idegenben. A ZTE FC csapata ikszelt, míg az ADA Nova kikapott.

Bedő István, Kerkai Attila

Vitusz Nikolett két gólja már csak szépségtapasz lehetett a novai együttesnek

Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

FC Ajka–ZTE FC 1-1 (0-0)
Ajka, 50 néző. Jv.: Sándor.
ZTE FC: Császár H. – Nagy, Szegedi, Császár F., Pupos (Bánfi), Hetyei (Takács), Nyári, Grubits, Tóth, Harsányi, Hargas (Horváth V.). Edző: Pergelné Kalamár  Andrea.
Gólszerzők: Ferencz, illetve Harsányi.

A papírforma a tabellán elfoglalt helyezések alapján a ZTE FC sikerét ígérte, hiszen a zalaiak jelentős pontelőnnyel álltak a hazaiak előtt. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a vendégek kevés lehetőségüket kihagyták. Fordulás után változott a játék képe, a zalaiak nagyobb fölényben játszottak és megszerezték a vezetést. A hazaiak nem adták fel, öt percen belül egyenlítettek. A második félidő utolsó húsz percében a ZTE mindent megtett, hogy megszerezze a győztes gólt, de próbálkozásait nem kísérte szerencse.

BVSC-Zugló–ADA Nova 4-2 (3-0)
Budapest, 50 néző. Jv.: dr. Vigh T.
Nova: Sebők V. – Molnár, Németh, Farkas Cs., Gergelics C., Szokol, Novák (Orbán), Szabó Zs., Buncsák, Szollár, Vitusz N. Edző: Szekeres Zoltán.
Gólszerzők: Szalontai (5.), Szűcs A. (14., 24., 51.), illetve Vitusz N. (73., 77.). 

Foghíjas kerettel utazott el a fővárosi mérkőzésre a Nova együttese, hiszen mindössze egy cserejátékos ült a kispadon. A BVSC már az 5. percben megszerezte a vezetést, és később is fölényben játszott, tovább növelve előnyét. Több helyzetet dolgozott ki a házigazda később is, a novaiak csak a hajrában tudtak szépíteni, de ekkor a mérkőzés már eldőlt.

Az ADA Nova a hét végén a bajnokesélyes Szekszárdot fogadja, amellyel az ősszel nem kis meglepetésre döntetlent játszott. A zalai csapat a szezonból hátralévő utolsó öt találkozóját hazai pályán játssza, s megpróbál további pontokat gyűjteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában