A fővárosiakat erősíti három volt zetés

2022.04.29. 20:26

Az MTK ellen javítana a ZTE - A sereghajtó vendégeket a szezonban harmadszor is legyőznék a zalaiak

Vasárnap kora délután (14.30) olyan ellenfél érkezik a ZTE FC otthonába, melyet az egerszegiek a labdarúgó NB I mostani szezonjában kettőből kétszer legyőztek. A sereghajtó MTK Budapest csapatáról van szó, mely még harcol, hogy esetleg megkapaszkodjon az élvonalban, de számára már minden találkozó az utolsó szalmaszálat jelenti.

Kerkai Attila

Meshack (szemben, a Honvéd elleni meccsen) már lőtt gólt az MTK-nak

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Az MTK hét ponttal van lemaradva a még bentmaradást jelentő 10. pozíciótól, ami nem túl sok jót sejtet négy fordulóval a zárás előtt. A fővárosiak az elmúlt játéknapon hazai pályán 4-0-ra kaptak ki a Mezőkövesdtől, ami nem maradt következmények nélkül. A klub menesztette Márton Gábor vezetőedzőt, aki szezon közben érkezett az MTK-hoz, és úgy tűnik, nem tudott csodát tenni a gárdával. A karmesteri pálca az U19-es csapat edzőjének, Horváth Dávidnak a kezébe került, aki így vasárnap délután a ZTE Arénában mutatkozik be az NB I-ben. Maga is elismerte egy minapi interjúban, hogy sok esélyük már nincs megkapaszkodni a legjobbak között, de azt is gyorsan hozzátette, hogy még nem adják fel a küzdelmet. 

A ZTE FC szempontjából pedig pontosan arra kell figyelni, hogy új edző ül a sereghajtó kispadján, mert egy ilyen változás általában új impulzusokat hoz az érintett csapatnál. Érdekes az MTK helyzete, hiszen a télen úgy tűnt, hogy jól erősített, de aztán nem sok előrelépés történt. Zalai szempontból figyelemre méltó, hogy olyan labdarúgók látogatnak a ZTE stadionjába, akik korábban az egerszegieket erősítették: Szépe János, Futács Márkó és Stieber Zoltán is élénken élhet az egerszegi drukkerek emlékeiben. 

Ami a ZTE FC-t illeti, Molnár Balázs vezetőedzőnek mindenképpen a védekezést kellett ezen a héten összeraknia, hiszen az elmúlt két találkozón hét gólt kaptak a kék-fehérek, és két vesztes meccsen jutottak túl. A védő Nikola Serafimov visszatérhet a csapatba, aki legutóbb sárga lapos eltiltás miatt hiányzott. Bár a ZTE FC-nek ebben a szezonban nem voltak kiesési gondjai, mégis, matematikai­lag még nem biztosította be a további élvonalbeli tagságát az együttes. Ehhez még egy pontot kell szereznie, de nem kétséges, ennél több az egerszegiek vasárnapi célja: győzni akarnak, hiszen az első hat közé is beférhetnek még. 

A ZTE FC tehát a szezonban kétszer is legyőzte már az MTK-t. Amikor tavaly októberben Egerszegre látogatott a fővárosi csapat, és Koszta Márk két találatával 2-0-ra nyert a ZTE, a győzelem fordulatot hozott a zalai csapat életében, hiszen sikeres szériát indított el. Idén februárban a Hidegkuti-stadionban is 2-0 lett az eredmény (akkor Spoljaric és Meshack talált be). Vasárnap pedig jöhetne a harmadik siker is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában