A testmozgás mindenkié

2022.02.22. 20:00

Közösen és önfeledten sportolhattak a magyar parasport napján Zalaegerszegen (videó)

Noha több városban és tanintézményben is jelentkeztek a magyar parasport napja alkalmából tartott Lélekmozgató programokra, a zalai megyeszékhelyen a Zala Megyei Speciális Sport­szövetség az Ostoros Károly Csarnokban is rendezett parasportnapot, amelyen a megyében működő, fogyatékkal élők intézményeinek lakói mellett diákok is részt vettek.

Kerkai Attila

A csapatok közös bemelegítésének pillanata az Ostoros Károly Csarnok küzdőterén Fotók: Katona Tibor

Körülbelül hatszáz iskola és oktatási intézmény jelezte részvételét a keddi, a magyar parasport napja alkalmából tartott Lélekmozgató programokra – adta hírül még hétfőn a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB). Zala megye, ezen belül Zalaegerszeg sem maradt ki a sorból. Az Ostoros Károly Csarnokban már reggel gyülekeztek a résztvevők, akik Nagykanizsáról, Keszthelyről, Lentiből és természetesen a megyeszékhelyről érkeztek. 

 

Komoly hagyománya volt és az elsők között rendezték meg az országban is 2003-ban Zala megye parasportnapját, amit az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem tudtak lebonyolítani. Kámán Ferenc, a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülésének sport­igazgatója gyorsan elmagyarázta, miért nem ugyanarról a programról volt szó kedden. Az általuk szervezett megyei parasportnap az ENSZ fogyatékkal élők világnapjához (december 3.) kötődött, aztán 2018-ban február 22-t nevezték ki a magyar parasport napjának. Ami viszont nem változott, mindegy, mikor ünneplik: felhívni a fogyatékkal élők sportjára, a testmozgás fontosságára a figyelmet. 

 

 

– 2018-ban már volt egy hasonló rendezvényünk az egerszegi Kölcsey-gimnáziumban, és a tagintézményekben azóta is szerveztek ezen a napon sportnapot, de most újra úgy döntöttünk, hogy ismét szervezünk egy ilyen, nevezzük így, központi rendezvényt is ezen a napon – ezt már Szíver Krisztina, a Zala Megyei Speciális Sportszövetség főtitkára jegyezte meg. – Ami lényeges, hogy nemcsak a fogyatékkal élők intézményeiből és a megyében működő speciális oktatási intézményekből érkeztek fiatalok, hanem az épek is képviseltetik magukat. Éppen azért, hogy megismerjék a speciális élethelyzetben élő gyerekekkel való közös sportolás élményét. 

A közös sportolás mindenki számára élményt jelentett

 

 

A Kölcsey-gimnázium, a Bá­thory és a Ganz SZKI mellett a PTE ETK Zalaegerszegi Képzési Központja is képviseltette magát, s mint megtudtuk Balázs Eriktől, a Kölcsey sport­osztály osztályfőnökétől, diákjaik önkéntes alapon jelentkezhettek erre a programra. 

 

 

Az eseményt megnyitó Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: egyfajta misszió­ja e napnak, hogy a sport és a testmozgás mindenkié, az egymásra figyelés pedig még közelebb hozhatja az embereket. 

 

 

A főszerep persze a sporté volt, és mint kiderült, a vasárnap zárult téli olimpia szintén inspirált néhány versenyszámot. Például a biatlon termi változatát, de rendeztek mindig népszerű sor- és váltóversenyeket is. És a lényeg az együtt sportoláson volt, a megismerésen, a speciális élethelyzet elfogadásán, így az ép diá­kok is más-más csapatokban kaptak helyet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában