Hasznos tapasztalatokkal

2022.01.24. 21:03

Zala amatőr válogatottját sérülések is sújtották, ötödik lett a csapat

A hétvégén rendezték meg a 6. Megyei Amatőr-válogatottak Országos Nagypályás Tornájának régiós selejtezőjét a labdarúgók számára. Az öt megye versengésében Zala együttese ezúttal az ötödik helyen végzett.

KA

Zala megye amatőr labdarúgó-válogatottja, mely a régiós tornán szerepelt Fotó: MLSZ Zala

A MAVONT északnyugat-­magyarországi tornájának rendezési jogát Veszprém megye kapta, és az időjárás annyiban most közbeszólt, hogy szombatra Balatonfüreden és Tihanyban is esett hó, így ez is újabb kihívás elé állította a mezőny csapatait. Zala együttesét a Femat-Csesztreg szakvezetője, Tamás Tamás irányította, aki értékelésében kitért a megváltozott körülményekre, de gyorsan hozzá is tette: ez mindenki számára ugyan­olyan feltételeket adott. 

Zala csapata végül egy pontot szerzett, amivel az ötödik helyen zárt. 

 

– Nyolccentis hó fogadott minket is, a pályát persze letakarították – mondta Tamás Tamás. – Tihanyban viszont így sem lehetett játszani, vasárnap nekünk is Veszprémbe kellett utazni. Az első két mérkőzésünk összességében nem volt rossz. A nyitányon pontot szereztünk, majd utána Veszprém ellen vezettünk még a vége előtt tizennégy perccel is. Ekkor Kollár Péter sajnálatos sérülése után két elkerülhető gólt kaptunk, ami nem jött jól, hiszen kikaptunk. A második napra újabb három sérültünk lett, a későbbi győztes Komárom ellen azt lehetett érezni, hogy az övék egy sokkal jobban összeszokott csapat, hiszen gyakorlatig két együttes alkotta a keretüket. A végére elfogytunk, ám annak örültem, hogy volt tartása az együttesnek.

 

 Mindenki átérezte, hogy mi a lényege egy ilyen tornának, de persze hasznos tapasztalatokat is szereztünk. Például azt, hogy a jövőben nem lesz elég csak egy összetartás, három-négy alkalom kellene, hogy a csapat még jobban össze tudjon állni. 

 

 

Vas–Zala 0-0 

Balatonfüred. Jv.: Pap E. 

Zala: Szakmeiszter – Kapuvári, Meidl, Lovrencsics, Kollár, Penczák, Doszpoth, Őri M. (Soós), Horváth P. (Kellner), Őri Cs., Ferenczi (Elek). 

Zala–Veszprém 1-2 (0–0)Balatonfüred. Jv.: Büki G. 

Zala: Szakmeiszter – Kapuvári, Meidl, Kiss Bá., Lovrencsics (Horváth P.), Kiss Ba., Kellner (Ferenczi), Kollár (Őri M.), Penczák, Doszpoth (Elek), Őri Cs. 

A zalai gólszerző: Őri M. 

Zala–Komárom- 

Esztergom 0–4 (0-2) 

Veszprém. Jv.: Papp Á. 

Zala: Kiss Be. – Meidl, Lovrencsics, Kellner (Kiss Ba.), Doszpoth, Kiss Bá. (Horváth P.), Őri M. (Soós), Elek (Penczák), Ferenczi, Őri Cs., Kapuvári. 

Zala–Győr-Moson-Sopron 

0-3 (0-1) 

Balatonfüred. Jv.: Büki G. 

Zala: Szakmeiszter – Doszpoth, Meidl, Lovrencsics, Kiss Ba. (Horváth P.), Ferenczi (Kiss Be.), Őri M., Kapuvári, Elek, Őri Cs., Kellner (Penczák). További eredmények: Győr-Moson-Sopron–Vas 1-1 (1-0), Komárom-Esztergom–Veszprém 0-0, Győr-Moson-Sopron– Komárom-Esztergom 0-2 (0-1), Veszprém–Vas 2-0 (1-0), Veszprém–Győr-Moson-Sopron 1-4 (0-3), Komárom-Esztergom–Vas 1-1 (1-0). 

A győzelmet Komárom-­Esztergom szerezte meg, így ők jutottak be az országos döntőbe. 

A végeredmény: 1. Komárom-Esztergom 8 pont, 2. Győr-Moson-Sopron 7 (8-4), 3. Veszprém 7 (5-5), 4. Vas 3, 5. Zala 1. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában