Frissen Zalából

2022.01.11. 20:00

Közös megegyezéssel távozik a ZTE KK szakmai igazgatója

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Zalakerámia-ZTE KK és a nyáron érkezett Puskás Artúr szakmai igazgató – jelentette be az élvonalbeli egerszegi férfi kosárlabdaklub kedden. Arról egyelőre nincs információ, hogy a megüresedett posztra érkezik-e új szakmai vezető.

Kerkai Attila

Puskás Artúr a nyáron érkezett Egerszegre, most pedig távozik

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A Zalakerámia-ZTE KK nem fut jó szezont, bár éppen most, két győztes mérkőzés után van remény az eddigi rossz széria megfordulására. A csapat a két fontos siker ellenére továbbra is sereghajtó. A megjelent közleményben a következő áll:


„A ZTE Kosárlabda Klub Sportszolgáltató Kft. 2021. nyarán új klubmodellt alakított ki. Ebben külföldi és hazai, jól működő minták alapján különvált az ügyvezetés, valamint a szakmai vezetés.


A modellben az ügyvezető igazgató feladata a vállalkozás mint gazdasági társaság cégjogi működtetése, amely magában foglalja a pénzügyeket, a számviteli szabályok betartását, a szponzorációs ügyeket, a TAO-támogatásokat, azok jogszerű és szabályszerű felhasználását és elszámolását, az esetleges ellenőrzések lebonyolítását. A szakmai igazgató feladatkörébe került az általános szakmai irányítás, ami kiterjed mind a felnőtt, mind az utánpótláscsapatok munkájának koordinálására. Legfőbb feladata a vezetőedzővel közösen a felnőtt csapat játékoskeretének kialakítása és a kitűzött célok elérése.


A tulajdonosok a menedzsmenttel és a szakmai igazgatóval áttekintették a szerződésben foglaltakat, amely sajnos összességében és a csapat helyezését tekintve (figyelembe véve a ráfordított jelentős anyagi forrásokat is) nem felel meg a szezon előtt közösen kitűzött céloknak.


Ennek alapján a mai napon közös megegyezéssel megszűnt Puskás Artúr szakmai igazgató munkaviszonya. Fontos a klub kommunikációjának javítása, emellett pedig Nagy Réka személyében sportpszichológus is segíteni fogja a csapat mentális felkészülését.


A legfontosabb most az összefogás és a csapat eredményes szereplésének támogatása, mind a tulajdonosok, a szponzorok és a szurkolók részéről – akiket nagy köszönet illet, hogy kitartanak a csapat mellett. Ehhez kapcsolódva hamarosan egy szurkolói ankétot is szervezünk. A kft. anyagilag stabil lábakon áll, pénzügyi háttere rendezett, hamarosan újabb szponzorok is érkeznek, így reméljük, hogy folytatódhat a nyugodt építkezés. A legfontosabb jelen helyzetben a csapat körüli nyugalom és stabilitás biztosítása, hogy megfelelő eredményeket tudjanak elérni a játékosok az edző irányításával. Jelen nyilatkozattal az érintett felek a közös együttműködést lezártnak tekintik, egyéb nyilatkozatot egyik fél sem fog tenni.”


Emir Mutapcic vezetőedző csapata szombaton a Szeged vendége lesz, legközelebb pedig január 22-én játszik újra hazai környezetben, amikor a Paks érkezik Egerszegre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában