Verseny

2022.01.20. 18:19

Darts először, de nem utoljára

Az elmúlt hétvégén első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal bonyolítottak le darts­versenyt a város mumori városrészében található Margaréta Tekézőben.

Korosa Titanilla

Elöl Horváth Gábor, mögötte Ábrahám Ádám, Deák Gergő és Gáspár László Fotó: Korosa Titanilla

A városi tekebajnokság, illetve az NB III.-as bajnokságban szereplő Lenti Teke Klub mérkőzéseinek is helyet adó sportlétesítményt az utóbbi időben rendszeresen birtokba veszik helyi és környékbeli dartsosok. A baráti együttlétek után pedig nemrég verseny ötlete is felmerült. 

 

 

– Közönségigényt kiszolgálva szerveztük meg a versenyt, ebben a dartsosok közül többen segítségünkre voltak, amiért köszönetet is mondok nekik, hiszen mi a tekézőben ilyen eseményt még nem szerveztünk – tájékoztatott Rábel László, a tekéző tulajdonosa. – Rövid idő állt rendelkezésre a nevezéshez, ám így is 18 tagú mezőny jött össze Lentiből és a város vonzáskörzetéből. Jöttek olyanok is, akik a korábbi helyi, még nem nálunk megtartott versenyeken rendszeresen megjelentek. A viadal jó hangulatban zajlott, a közönség is jól szórakozott, remek és sportszerű volt a küzdelem, és ismét megtapasztalhattuk a sport összekovácsoló erejét. 

 

Az I. Margaréta Darts Versenyt végül Deák Gergő nyerte meg, második lett Ábrahám Ádám, harmadik Gáspár László, míg a legjobb kiszállónak Horváth Gábor bizonyult, aki ezért különdíjat kapott. 

 

Rábel László hozzátette, hogy hagyományt szeretnének teremteni a tekézőben a dartsversennyel, bár nehéz ilyen eseményhez időpontot találni, mivel hét közben a városi tekebajnokság meccseit bonyolítják egészen májusig, hétvégente pedig az NB III.-as csapat játszik, de már megvan a következő célbadobó-verseny időpontja: február 5-én, szombaton kerül sorra. 

 

– Ezzel is próbáljuk a tekézőben bővíteni a sportlehetőségeket, hiszen a hely alkalmas erre és a közönség számára is van hely, ahol élvezhetik most már a dartsosok küzdelmeit is – tette hozzá a házigazda. – Fejlesztünk is, bővítjük a küzdőteret, a következőkben már három dartstáblán próbálkozhatnak a versenyzők, akik várhatóan még nagyobb számban neveznek majd. Ez is mutatja, hogy igény van erre a téli sportra, mely most új lendületet kapott. Az is kiderült, hogy a jelenlévők közül többen is figyelemmel kísérték a legutóbb lezajlott világbajnokság küzdelmeit.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában