Kifogás nincs – játszani kell!

2022.01.26. 20:35

A ZTE NKK ezúttal hazai pályán javítana

Csütörtök este elmaradt mérkőzését pótolja a ZTE NKK Amatőr NB I.-es női kosárlabdacsapata, amely két nap alatt két találkozóját is idehaza vívja meg. Csütörtökön este (18.00) az MTK-TFSE lesz a vendég.

Kerkai Attila

Kovács Georgináékra most minden szempontból két nagyon fontos meccs vár

Forrás: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A jelenlegi helyzetben az első kérdésnek mostanában mindig annak kell lennie: lesz-e meccs? A ZTE NKK csapatának például elmaradt a legutóbbi fellépése a betegségek következtében, de hétfőn a zalai rivális, a Kanizsai Vadmacskák SE sem utazott el a Csata DSE elleni találkozójára. Mondani sem kell, hasonló okokból. 

 

 

Szóval Czukor Bence, a ZTE NKK csapatának vezetőedzője megerősítette, hogy pályára lépnek az MTK-TFSE ellen, de persze gyorsan azt is hozzátette: igencsak megfogyatkoztak. 

 

 

– A DEAC-hoz nem tudtunk elutazni, hiszen elfogytak a játékosaink, de a héten már öten-hatan voltunk az edzéseken – adott helyzetjelentést a szakvezető. – Örülünk, ha napról napra többen leszünk. Ki fogunk állni csütörtök este, és két fontos meccs következik. Ezt követően ugyanis szombaton a Baja lesz az ellenfél, és ez a két meccs továbbra is lehetőséget nyújt arra, hogy felzárkózzunk, a PINKK U23 elleni vereség ellenére is. A helyzetünk nem könnyű, de a többi csapat is hasonló cipőben jár, s most nem kifogásokat kell keresni, hiszen a világban mindenütt ez van. Az MTK-TFSE ellen érdekes párharcra számítok, de mindenki készül és szeretnénk sikeresen megvívni ezt a találkozót. És persze, a Baja ellenit is, hiszen azt követően szünet következik, és jó lenne úgy visszatérni a bajnoki ritmusba, hogy a keret minden tagja hadra fogható már. 

 

 

Nos, hiányzói minden bizonnyal mindkét együttesnek lesznek. Az MTK-TFSE következő ellenfele pedig vasárnap a Kanizsai Vadmacskák SE csapata lesz, és információink szerint a dél-zalaiak már el tudnak majd utazni a fővárosba. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában