Kosárlabda

2021.12.04. 13:56

Megvan a ZTE KK új centere: Jonathan Holton

Tulajdonképpen a levegőben lógott a csere és szombaton a Zalakerámia-ZTE KK be is jelentette: csapatától távozik Chris Harris, akinek a helyére Jonathan Holton érkezik.

Kerkai Attila

Harris a felkészülés közben érkezett Egerszegre, amikor kiderült hogy a csapat légiósa Zane Knowles sérülése egyhamar nem jön rendbe. Azóta 10 meccset játszott a ZTE KK, de centerposzton nem volt éppen acélos a csapat. Az új szerzemény tehát a 30 esztendős, 201 cm magas amerikai Jonathan Holton, aki hazája csapatai mellett játszott Mexikóban Észtországban a Dominikai Köztársaságban és legutóbb Hollandiában.

Mint ismert a bajnoki szünetben a Zalakerámia ZTE KK edzőt is cserélt, hiszen Teo Cizmic helyét Emir Mutapcic vette át. Az egerszegi csapat egyébként péntek este zárt kapus edzőmérkőzést játszott a Sopronnal, amin a vendégek 83-68-ra győztek Egerszegen.

A 30. életévében járó, 201 cm magas amerikai magasember Miamiban született, a West Virginia egyetem elvégzése után az argentin Obras csapatában kezdte meg profi karrierjét, ezt követően szerepelt még a mexikói CB Santos San Luis csapatában. Európában először az észt Kalev/Cramo gárdájában szerepelt a 2019/20-as bajnoki szezonban, ahol a VTB Ligában is pályára lépett. A tavalyi szezonban a dominikai Huellas csapata következett, majd az idei bajnokságot a holland Feyenoord csapatában kezdte meg, ahol 9 mérkőzésen 26 perc alatt 14,7 pontot és 10,7 lepattanót átlagolt.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik