Elismerés

2021.12.10. 19:31

Maróczy-díjat kapott Horváth Tamás, a Z. Csuti-Hydrocomp SK szakmai vezetője

A Magyar Sakkszövetség elnöksége egyhangú szavazással Maróczy Géza-díjat adományozott Horváth Tamásnak, a Z. Csuti-Hydrocomp SK szakmai vezetőjének.

Kerkai Attila

Nádasi Tamás, Horváth Sándor és Novák Ferenc az elismeréssel

Forrás: Kerkai Attila / Zalai Hírlap

A díjátadót tegnap tartották a fürdővárosban, és nem véletlenül itt: Zalakaros és a sakk már szinte egybeforrt, Horváth Tamás pedig a sakk mellett a település szerelmese is.


Az elismerést Nádasi Tamás, az MSSZ alelnöke adta át Horváth Sándornak, a díjazott testvérének, aki maga is a Csuti SK oszlopos tagja. Horváth Tamás betegsége után még lábadozik, ezért nem lehetett ott a mostani, illetve annak idején a budapesti ünnepségen sem.


Nádasi Tamás elmondta: a díj a magyar sakk legnagyobb presztízsű elismerése, melyből évente egyet ítélnek oda. Az idén 70 éves Horváth Tamás pedig bőségesen rászolgált, hogy megkapja. Huszonhat évesen lett nemzetközi mester, élvonalbeli játékos, kétszer volt a magyar bajnokság ezüstérmese. Sportvezetőként a ZTE-t, majd a Csutit irányította. Harminc évig volt az MSSZ elnökségi tagja, éveken át szövetségi kapitány, ebben az időben Tromsőben sakk­olimpiai ezüstöt szerzett a magyar csapat. Számos elismerése mellett Zalaegerszeg Pro Urbe díjas polgára.


– Tamás nélkülözhetetlen személyiség a magyar sakk számára. Bízunk mielőbbi felépülésében, hisz hazánk 2024-ben sakkolimpiát szervez, és számítunk a közreműködésére – tette hozzá Nádasi Tamás.


Horváth Tamás 40 éve szervezi a zalakarosi sakkfesztivált is. Novák Ferenc, a város polgármestere párját ritkító partnerségként jellemezte a kapcsolatot, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy a díj­átadás is a településhez köthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában