sakk

2021.10.28. 20:00

Ress Tamás nyerte az I. Zenit Kupát

Befejeződött a Balaton-parti településen az első alkalommal kiírt Zenit Kupa nemzetközi viadal. A hétfordulós, svájci rendszerű versenyt Ress Tamás nyerte meg Csiszár Csaba és Németh Zsolt előtt.

Kerkai Attila

Ress Tamás (balról) az utolsó partiban Németh Zsolttal szemben

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Péter B. Árpád

A vonyarcvashegyi Zenit Ho­telben első alkalommal kiírt nemzetközi értékszámszerző sakkverseny 30 fővel, két csoportban zajlott, és az egész országból érkeztek versenyzők, köztük négy már címmel rendelkező sakkozó. Kosztolánczi Gyula, a viadal szervezője kiemelte, hogy nagyszerű körülmények között rendezhették meg a hagyományteremtő szándékkal megszervezett I. Zenit Kupát.

– Nemzetközi és FIDE-mester is volt a mezőnyben, s noha egy kicsivel több versenyzőt vártunk, így is jó versenyünk volt – összegzett Kosztolánczi Gyula. – Fodor Márk igazgató úrral abban maradtunk, hogy folytatni szeretnénk a Zenit Hotelben ezt a sorozatot, ahol valóban remek feltételek vannak. A mezőny tagjai sem panaszkodhattak, hiszen a díjak mellé még számos különdíjat is biztosítottak.

Ress Tamás (balról) az utolsó partiban Németh Zsolttal szemben
Fotó: Zalai Hírlap

Az utolsó fordulóban dőlt el a sorrend, végül a Pénzügy­őr versenyzője, Ress Tamás remizett a Keszthelyi Spartacus sakkozójával, Németh Zsolttal, és döntetlennel ért véget Nagy Kristóf (Csuti SK) és Csiszár Csaba (Komló) meccse is. Az első hat helyezett volt a díjazott, örömteli módon a Csuti SK fiatalja, a 12 esztendős és nagyon tehetséges Apró Barnabás is bekerült ebbe a körbe. Ress Tamás a nyáron a 40. Keszthelyi Sakkversenyen is az élen végzett.

A Zenit Kupa végeredménye: 1. Ress Tamás 5,5 pont, 2. Csiszár Csaba 5,0, 3. Németh Zsolt 4,5, 4 Nagy Kristóf 4,5, 5. Molnár László 4,5, 6. Apró Barnabás 4,5.

Kiemelkedően szerepelt a 13 éves Apró Barnabás, aki 132 FIDE-értékszámot is nyert.

A B csoport végeredménye: 1. Csiszár Vivien, 2. Porpáczy Barnabás, 3. Mile Benjamin.

A tervek szerint legközelebb december 12-én egy rapidsakk-versenyt rendeznek a Zenit Hotelben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában