Mol Magyar Kupa

2021.10.26. 20:14

Kiesésről most senki nem akar hallani a ZTE FC-nél

A labdarúgó Magyar Kupa legjobb 32 csapata között két élvonalbeli párosítás található, az egyik a ZTE FC–Budapest Honvéd találkozó. A szerda esti, 19.30 órakor kezdődő összecsapásra így talán még nagyobb figyelem hárul.

Kerkai Attila

Kálnoki-Kis Dávid (kékben) a Honvédot is megállítaná

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Pillanatnyilag még mind a 12 NB I.-es csapat versenyben van, azonban ketten biztosan búcsúzni kényszerülnek ebben a körben, hiszen a Kisvárda– MTK meccsnek is lesz vesztese… Kálnoki Kis Dávid, a ZTE FC védője természetesen nem szeretné, ha az egerszegi lenne az egyik ilyen csapat…

– Egy biztos, hogy a Honvéd ugyanolyan komolyan veszi majd ezt a találkozót, mint mi – szögezte le hamarjában Kálnoki-Kis Dávid, amikor a szerdai összecsapás kapcsán megkerestük. – Korán összekerültünk NB I.-es csapatokként, és hát tudjuk, hogy a fővárosi egy erős együttes, hiszen még a kispadján is válogatott labdarúgók ülnek.

Kálnoki-Kis Dávid (kékben) a Honvédot is megállítaná
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A ZTE FC védője 2018 és 2020 között volt a Bp. Honvéd játékosa, mellyel 2018-ban éppen Magyar Kupát is nyert. Az is érdekelt bennünket: volt-e, van-e tervük arra, hogy az MK-ban meddig szeretnének eljutni, hiszen a tavalyi sorozatban a legjobb nyolc között a Kisvárda ellen – úgymond – „feladni” kényszerültek a párharcot, amikor a csapatot elérte a járvány…

– Mindenki szeretett volna játszani, de mi, játékosok elfogadtuk a klub döntését abban a vírushelyzetben – utalt vissza a védő a márciusi eseményekre, amikor a megtizedelt ZTE FC gyakorlatilag a második együttesével utazott el Kisvárdára. – Kevesen maradtunk, a bent maradás kiharcolása prioritást élvezett. Néha van olyan, amikor az fej és a szív mást diktál. Viszont a Magyar Kupára most is igaz, hogy egy remek lehetőség a kiugrásra, és akár a nemzetközi kupában való indulásra is. Hét mérkőzésen lehet eljutni a döntőig, mindenképpen egy különleges sorozat. A hazai pálya számunkra előnyt jelent ebben a helyzetben, és a célunk nem lehet más, mint minél tovább jutni a kupában. A bajnoki találkozón a kispestiek augusztus végén 3-1-re legyőztek bennünket Egerszegen, például ezért is van bennünk vágy a visszavágásra.

És ott van a hárommeccses győzelmi sorozat is a ZTE FC mögött, hiszen a bajnokságban elkapott egy jó szériát. Kálnoki-Kis Dávid szerint ez adhat nekik egy stabilitást, vagy inkább, egy jó értelemben vett nyugodtságot.

– Azt érzem a társaságon, hogy senki nem dőlt hátra a jó eredmények miatt sem – állapította meg. – A korábbi feszültség és a nehézségek helyett most jobb hangulatban lehet készülni. Ezért is lesz fontos a szerdai találkozó, hogy a kiegyensúlyozottság megmaradjon. Ez a hét két erős ellenféllel szembeni két nehéz meccset hoz számunkra, gondolva a vasárnapi, kisvárdai bajnokira is. A ritmust meg kellene tartani, most már a csapatvédekezés is úgy tűnik, hogy stabilizálódott. Számít, hogy a négy védő is jó döntéseket hozzon, de összességében az egész csapatnak összeszedettebbnek kell lennie a hatékonyság érdekében. Most azt érzem, hogy ez is összeállt a csapatnál és bízom a folytatásban.

Ahogy minden bizonnyal a jobb folytatásban bízik a Honvéd is. Horváth Ferenc együttese a legutóbbi két bajnokiját (Fehérvár FC, Mezőkövesd) elvesztette. José Antonio Delgado Villar, azaz Nono, a Honvéd spanyol futballistája a klub honlapján elég egyértelműen fogalmazta meg terveiket: „Minden meccs ugyanolyan fontos a számunkra, legyen szó kupáról vagy bajnokságról, muszáj úgy játszanunk, mintha egy döntőn lépnénk pályára. Meg kell döglenünk a pályán a sikerért, össze kell zárnunk és úgy kell harcolnunk, mint egy igazi csapat.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában