Frissen Zalából

2021.07.02. 20:58

ZTE FC: az Eszékkel és itthon is játszanak

Szombaton ismét pályára lép a ZTE FC labdarúgócsapata, amely 11 órától a határhoz közeli, horvátországi Sveti Martinban az NK Osijekkel csap össze.

Kerkai Attila

Nikola Serafimov fejeli el a labdát a Haladás ellen

Fotó: Szekeres Péter

A Muraközben edzőtáborozó a horvát bajnokságban ezüst­érmes eszékiek csütörtökön az FC Fehérvárral találkoztak és hazai vezetés után a fehérvá­riak Zivzivadze találatával 1-1-re hozták a találkozót. A ZTE FC szerdán a Haladás otthonában szintén 1-1-es döntetlennel nyitották nyári felkészülési mérkőzéseik sorát. Szombathelyen Waltner Róbert mindkét félidőben más-más összeállításban küldte pályára együttesét.

Nikola Serafimov fejeli el a labdát a Haladás ellen
Fotó: Szekeres Péter

A zalaiak játéka egyelőre még olyan volt, mint ami egy felkészülési mérkőzésen, ha nem is várható, de előfordul: döcögött a játék, de persze voltak jó pillanatok is. A kék-fehérek egyelőre kevesen vannak, hiszen most már a DVTK-hoz igazolt Könyves Norbert sincs (ő emiatt már szerdán sem volt a keretben), Aleksandar Tanasin távozása elé pedig nem gördítene akadályt a klub, így ő egyelőre a második csapattal készül. A nyári új szerzemények közül Beke Péter, Nikola Serafimov és Skribek Alen bemutatkoztak az együttesben, míg Huszti András sérülés miatt nem, és várhatóan szombaton is hiányozni fog. A ZTE FC egyik legbiztosabb pontja, a védő Zoran Lesjak sérülése után már edz, de ahogy Waltner Róbert jelezte, ezen a héten még nem tervezi játékba küldeni futballistáját.

Az NK Osijek–ZTE FC találkozó tehát Sveti Martinban 11 órakor kezdődik, míg a ZTE FC II. csapata ugyancsak szombaton (10 óra) a stadion mögött a Tarr Andráshida SC-vel játszik felkészülési találkozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában