Frissen Zalából

2021.07.19. 19:13

A keszthelyi Mészáros László–Román Ferenc duó is kategóriagyőztes

Vasárnap a döntőkkel ért véget a XLV. Magyarország Nemzetközi Szenior Bajnoksága – Lénárt László Emlékverseny. A Szenior Teniszszövetség meghívására a helyi Helikon TC és a SUN TC pályáira a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is sokan érkeztek.

Góth Imre

Román Ferenc és Mészáros László Fotó: a szerző

Idén a Magyar Teniszszövetség támogatásával tudták a szervezők biztosítani a résztvevők által megszokott szolgáltatásokat. Ami azért is volt lényeges, hiszen így nem kellett a színvonalból visszavenni és a salakos pályákon sportszerű, vita­mentes küzdelmek folytak.

A mérkőzések szünetében a közös régi emlékek és a találkozás öröme biztosította a jó hangulatot. A keszthelyi versenyzők közül a ­Mészáros László–Román Ferenc páros folytatta jó szereplését, és párosban első lett a 70 évnél idősebbek küzdelmében. A Balaton-parti duó a döntőben 4:6, 6:4, 10:5-re nyert a Holló János–Almai János kettős ellen.

Román Ferenc és Mészáros László Fotó: a szerző

A magyar győztesek. Férfi egyes. 30+: Wacha Gergely. 55+: Kováts Zsolt. 80+: Fábián Zoltán. Női egyes. 60+: Turi Zsuzsanna. 80+: Lanstiak Éva. Vegyespáros. 55+: Balta Rózsa–Szekrényes Zsolt. 60+: Szabó Bogár Éva–Sakovics Péter. 80+: Lanstiak Éva–Marx Werner (német). Férfipáros. 60+: Szekrényes Zsolt–Sakovics Péter. 70+: Mészáros László–Román Ferenc, 2. Holló János–Almai János. 75+: Pohly Ferenc–Varannai Csaba. 85+: Kende László–Specht Gerhard (német). Női páros. 60+: Szabó Bogár Éva–­Szerencsésné Miltényi Éva. 70+: Kiss Ágnes–Orbán Zsuzsanna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában