Frissen Zalából

2021.06.16. 18:35

Tizenegyesrúgó bajnokság Zalában: szilvágyi a győztes

A Win­door Sport- és Szabadidőközpont volt a helyszíne az I. országos tizenegyesrúgó bajnokság területi fordulójának. A versenyen 35-en próbálkoztak minél többször bevenni a ZTE FC utánpótláskapusai által védett kaput.

Jóna István

 

Középen a győztes Kaposi Dániel a ZTE FC kapusaival és Vlaszák Gézával (jobbról), a kék-fehérek kapusedzőjével Fotó: Jóna István

Az eredeti tervek szerint április közepén kezdődött volna a bajnokság, a járványhelyzet azonban módosította a terveket. A selejtezők első fordulóit így júniusban rendezik meg, közel harminc helyszínen. A bajnokság hivatalos honlapja szerint az első területi fordulóig országosan körülbelül ötezren regisztráltak.

A bajnokság fővédnöke a 108-szoros válogatott kapus, Király Gábor, vele a szombathelyi selejtezőn és az országos döntőben is találkozhatnak a résztvevők. A bajnokság győztese akár 10 millió forintot is nyerhet. A zalaegerszegi selejtezőre előzetesen 44 fő nevezett. Szombaton a rekkenő hőségben az előnevezettek közül 35-en próbálkoztak minél előrébb végezni a versenyben. Fontos volt, hogy a résztvevők koncentráljanak, hiszen a területi fordulót hirtelen halál rendszerben bonyolították le. Aki kihagyta, az kiesett. A kapuban a ZTE FC kapusedzője, Vlaszák Géza által edzett ZTE-utánpótláskapusok – Köcse Bálint, Sinkó Máté, Németh Ervin – váltották egymást.

A résztvevők összesen 113 büntetőt lőttek, melynek végén kialakult a legjobb nyolc mezőnye, akik a megyei fordulóba jutottak. Közülük Kaposi Dániel bizonyult a legjobbnak, aki remek versenyzéssel megnyerte a zalaegerszegi selejtezőt. A fiatal játékos a megye III.-ban szereplő Szilvágy SE játékosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában