Frissen Zalából

2021.06.30. 19:51

Bemutatkozók és hiányzók a ZTE FC-ben

Szerda este első nyári felkészülési mérkőzését játszotta a ZTE FC NB I.-es labdarúgó csapata, amely a jelenleg másodosztályú Haladás vendégeként lépett pályára. Az egerszegieknél három új igazolás is bemutatkozott, köztük a szerdán érkezett Skribek Alen is.

Kerkai Attila

Fotó: Szekeres Péter

Haladás – ZTE FC 1-1 (1-0)

Szombathely, 350 néző. Jv.: Derdák M.

ZTE FC. I. félidő: Demjén – Németh E., Serafimov, Bobál D., Gergényi – Bedi, Sankovic – Skribek, Koszta, Babati – Beke. II. félidő: Gyurján – Földvári, Kálnoki-Kis, Sebestyén, Papp L. – Tajti, Kovács B.- Meshack, Németh D., Szökrönyös D. – Szalay Sz.

Gólszerzők: Tóth M. (14.), illetve Meshack (62.).

A mérkőzés napjának délelőttjén jelentette be a ZTE FC, hogy újabb játékossal bővült Waltner Róbert vezetőedző kerete, ugyanis a Puskás FC egy évre kölcsönadta Skribek Alent, aki a legutóbbi szezonban – ugyancsak kölcsönben – az élvonaltól búcsúzó Budafoknál szerepelt. A 20 éves szélső be is mutatkozott, ahogy a másik két új nyári szerzemény, Beke Péter és az észak-macedón Nikola Serafimov is. Huszti András sérülés miatt hiányzott, és ahogy Waltner Róbert előzőleg is jelezte, Zoran Lesjak egyelőre edz, de ezen a héten még nem küldi pályára. Nem volt a nevezettek között Aleksandar Tanasin sem, információink szerint távozik a védő. És, Könyves Norbert sem volt a keretben...

Fotó: Szekeres Péter

A kezdésre hűsítő zápor érkezett, ami felfrissítette a levegőt a kánikulában. A ZTE kezdett aktívabban, de aztán a 14. percben Tóth Milán, a Haladás játékosa 15 méterről nagyon nagy gólt lőtt a kapu bal oldalába. Nagy örömére a Haladás szimpatizánsainak, akik szép számban látogattak ki a mérkőzésre. Nagyjából húsz egerszegi drukker is ott volt a lelátón – persze az ellenkező oldalon – és a Haladás, a gólja után egy lendületes periódust mondhatott magáénak. A 33. percben Szekér tesztelte Demjén éberségét, aki bravúrral védett, majd nem sokkal később Beke kilépett, eltolta a labdát Verpecz kapus mellett is, aki mintha elkaszálta volna a lábát... Úgy tűnt, hogy nem volt szíve büntetőt ítélni a játékvezetőnek, Beke egy perc múlva pedig óriási erővel lőtt kapura, de a kapus szögletre mentett. A lövés és a védés is szép volt.

A második félidőre teljes sort cserélt Waltner Róbert, több fiatalt vetett be, köztük Meshackot, aki a szlovéniai Naftában volt kölcsön az elmúlt szezonban. A nigériai fiút azért is emeljük ki, mert egyértelműen a legaktívabb zalai játékos volt és a 62. percben éppen ő egyenlített. Mindkét oldalon próbáltak bizonyítani a cserék, de gólra már nem futotta erejükből.

Maradt a döntetlen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában