Frissen Zalából

2021.06.06. 18:35

A ZTE Tenisz Klubnál újabb fejlesztések is várhatók

Pénteken sajtóbejárás keretében mutatták be az Ifjúsági és Sportcentrumban épülő új keménypályás teniszpályák kivitelezését. A 246 millió forintos keretösszegből három modern pályát alakítanak ki.

Jóna István

A képen balról Balaicz Zoltán, Papp Zoltán és Vigh László, a háttérben pedig jól látszik, hogy az alap csaknem kész már

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

A sajtótájékoztató elején Papp Zoltán, a ZTE Tenisz Klub elnöke beszélt az elmúlt időszak fejlesztéseiről. Elhangzott, hogy a klub az önkormányzat segítségével, saját erős beruházásokat hajtott végre. Ennek eredményeként öt teniszpálya kerítése újult meg, a 13 pályának az automata öntözését biztosították. Ezek a munkák javarészt a korszerűsítést, a klub mindennapi működésének segítését szolgálták.

- A világon az egyik legmodernebb kemény pályafelülettel, a Rebound Ace borítással sikerül kiviteleznünk három új pályát. A kiváló minőség mellé alacsony fenntartási költség, könnyű tisztíthatóság és hosszú élettartam párosul. Az új pályákat július végén szeretnénk majd ünnepélyesen felavatni – tájékoztatott Papp Zoltán.

A képen balról Balaicz Zoltán, Papp Zoltán és Vigh László, a háttérben pedig jól látszik, hogy az alap csaknem kész már Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Balaicz Zoltán polgármester a sajtóeseményen elmondta, hogy a ZTE Tenisz Klub új elnöke és elnöksége merész álmokat fogalmazott meg. Erősíteni tudták az utánpótlás- nevelést, és az infrastrukturális fejlesztésekhez pályázati forrásokat igényeltek. A közös összefogásnak az első, fontos állomása ez a beruházás.

Balaicz Zoltán a Magyar Tenisz Szövetség elnökségi tagjaként is szólt.

- Lázár János elnök úr javaslatára arról döntött az elnökség, hogy megerősítjük infrastrukturálisan is a regionális centrumokat. Zalaegerszeg az elsők között szerepel azon városok között, ahol nagy fejlesztést szeretnénk megvalósítani. Az erre vonatkozó javaslatcsomag már elkészült, ha ez elfogadásra kerül, akkor az erre szánt 1,7 milliárd forintból szeretnénk egy modern, a sportszakmai elvárásoknak megfelelő teniszklubot és egy regionális teniszcentrumot kialakítani.

Vigh László országgyűlési képviselő fontos lépésnek nevezte, hogy Zalaegerszegen egy komoly bázisa létesülhet a sportágnak. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben minden óvodás és kisiskolás már korán megismerkedhet a tenisz alapjaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában