Frissen Zalából

2021.05.28. 18:15

Remek erőpróba a főverseny előtt

Zalai, egerszegi sikereket is hozott az angyalföldi Láng Sportcsarnokban megrendezett, a WABBA ­Hungary által szervezett testépítőverseny. A Liszli Team is dobogós eredménnyel zárt.

Kerkai Attila

Fejes Szilvia a fit anyuka kategóriában nyert díjjal, illetve felkészítője, Liszli Erika az angyalföldi versenyen

Fotó: Liszli Team

Az egerszegi Liszli Erika által felkészített csapatról van szó, hiszen a korábbi INBA-világ­bajnok és Natural Olym­pic-győztes egerszegi testépítő hölgy edzőként is aktív. Ő maga ezúttal nem indult a versenyen, de természetesen edz, hiszen vannak még tervei. Az INBA-világbajnokság október végén következik, rá három héttel lesz az évente ismétlődő Las Vegas-i naturál olimpia.

– Azt tervezem, hogy csak akkor indulok el ezeken a viadalokon, ha az önmagam által meghatározott szintet hozni tudom, vagyis, ha úgy érzem, hogy a korábbiakhoz képest is fejlődni tudtam – indokolta meg döntését.

Fejes Szilvia a fit anyuka kategóriában nyert díjjal, illetve felkészítője, Liszli Erika az angyalföldi versenyen
Fotó: Liszli Team

Viszont közben versenyzőket készít fel. A fővárosi Láng Sportcsarnokban lezajlott, a WABBA Hungary szabályai szerint megrendezett viadalon Fejes Szilvia a bikini mama (fit anyuka) kategóriában lett bronzérmes, míg egy korábbi tanítvány, a szintén egerszegi, de már egy fővárosi klubban készülő, 19 éves Bagó Linett a bikini tehetségkutató kategó­riában végzett a második helyen. Felkészítőjük, Liszli Erika annyit fűzött hozzá ezekhez a szép helyezésekhez, hogy egyfajta „kirándulás” volt részükről a másik szervezet viadalán való indulás, hiszen csapatával továbbra is az INBA Hungary (naturál testépítők) viadalain tervezik a megmérettetést.

Méghozzá hamarosan, ugyanis a jövő hétvégén rendezik meg Tatabányán az INBA magyarországi idei fő versenyét. Tavaly Fejes Szilvia nyert ezen a viadalon (fit anyuka) és most is ott lesz a mezőnyben, ahogy Liszli Erika elmondása szerint további három tanítványa (Spül-Vigh Diána, Makkos Attila, Radocsai Kálmán) is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában