Frissen Zalából

2021.05.20. 21:00

A Kanizsa Box Klub győzelemmel kezdett II. Kőbánya Kupán

Hosszú hónapok után az ökölvívóknál is elindultak újra a versenyek – az utánpótlás terén is, így a Kanizsa Box Klub bokszolói a napokban már indulhattak a fővárosi II. Kőbánya Kupán.

Khüne László

A Kanizsa Boksz Klub öklözői érmeikkel Fotó: a szerző

A KBK hét ökölvívóval vett részt a Kőbánya Kupán, s a megméretés jó erőfelmérő lehetett a kezdődő nemzetközi Bornemissza Gergely Emlékversenyre. A kanizsaiak a közel 150 versenyzőt felvonultató mezőnyben léphettek szorítóba.

A Kanizsa Boksz Klub öklözői érmeikkel Fotó: a szerző

Kovács Bence junior nehézsúlyban sok esélyt paksi ellenlábasának nem adott, az első menetben döntő fölénnyel győzedelmeskedett. Horváth Mirabella junior 63 kg-ban élete első éles mérkőzésén budapesti ellenfelével szemben hagyhatta el győztesen a szorítót. Torma Balázs junior 63 kg-ban egy kőszegi, Bakonyi Tibor pedig junior 70 kg-ban egy székesfehérvári vetélytársat múlt felül magabiztos bunyóval és egyhangú pontozással. Kovács Petra junior 70 kg-ban, Baj Lili junior 57 kg-ban, míg Orsós Renátó junior 46 kg-ban szenvedett pontozásos vereséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában