Frissen Zalából

2021.04.15. 18:27

Zalában zárul majd a Pannonia Superior versenysorozat

ZALALÖVŐ Hosszas előkészítés után a hétvégén végre elindul az idei Pannonia Superior koronglövő-sorozat. A dunántúli egyesületek összefogásával immár hatodik éve zajló bajnokság első versenyét szombaton rendezik meg az uzsai lőtéren.

Gyuricza Ferenc

A lőállásban Kántor Manuéla, a Berúgsz-Jáger Team versenyzője egy korábbi, zalalövői viadalon

Forrás: Zalai Hírlap / Archív

Fotó: Gyuricza Ferenc

A Pannonia Superior hatfordulós sorozatát a dunántúli régió hat egyesületének összefogásával rendezik meg. Az idén a vírushelyzetre is tekintettel kell lenniük a szervezőknek.

A viadal elsősorban csapatverseny, de a helyszíneken meghatározott létszámig egyéni nevezőket – akár egyesületen kívüli koronglövőket – is szívesen fogadnak. A résztvevők nyílt, veterán és női kategóriában indulhatnak, ám a nyílt további három részre (sport, haladó, vadász) bomlik. A nevezőkre a sportág általános szabályai szerin 75 korong vár versenyenként, az összesítésnél azoknak az eredményét veszik figyelembe, akik leg­alább öt versenyen részt vettek.

A lőállásban Kántor Manuéla, a Berúgsz-Jáger Team versenyzője egy korábbi, zalalövői viadalon
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap / Archív

A nyitóforduló helyszíne a Veszprém megyei Uzsa lesz. Két májusi és egy júniusi verseny után zalai helyszíneken zárul a bajnokság: július 3-án Gyenesdiáson a Befag Keszthelyi Erdész Lövészklub, majd augusztus 28-án Zalalövőn a Berúgsz-Jáger Team Lövész Egyesület lesz a házigazda.

Zalában terveznek további koronglövő-eseményeket is a szezonban. A Befag Keszthelyi Erdész Lövészklub előbb május 8-án a Szalonka Kupa elnevezésű viadalt, majd október 2-án a Festetics Kupát rendezi meg. Mindkét eseménynek a gyenesdiási lőtér ad otthont. A Berúgsz-Jáger Team Lövész Egyesület is tervez önálló versenyeket a zalalövői lőtérre, ám ezek pontos időpontjáról még nem született döntés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában