asztalitenisz

2021.03.19. 19:46

Sörgyári érmek a régiós tornáról

Celldömölkön rendezte meg a Magyar Asztalitenisz-szövetség nyugat-dunántúli régiós versenyét, melyen a Kanizsa Sörgyár fiataljai három érmet is gyűjtöttek.

Benedek Bálint

Orbán Flóra a serdülő korosztály dobogójának csúcsán

Fotó: ZH

A viadalon Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye újonc és serdülő versenyzői indulhattak. November óta ez volt az első összecsapás, amelyet a szövetség megrendezett.

A Kanizsa Sörgyár SE hat játékossal – Muczárt Boglárka, Muczárt Dorka, Németh Letícia, Orbán Flóra, Söjtör Roland, Lenkovics Lóránt – képviseltette magát. A legkisebbeknél, az U11-es kategóriában Muczárt Boglárka két szép győzelemmel a 3. helyet szerezte meg. Az U13-as korosztályban Muczárt Dorka csak egy meccsen kapott ki, így három magabiztos győzelemmel második lett. A serdülőben induló és sokat kihagyó Némethnek most nem sikerült győznie. Orbán korábbi újonc- és serdülősikerek után most csak serdülőben indulhatott, de ismét remekelt, hiszen öt győzelemmel veretlenül nyert.

Orbán Flóra a serdülő korosztály dobogójának csúcsán
Fotó: ZH

A két sörgyári fiú a serdülők között állhatott asztalhoz. Lenkovicsnak nem volt szerencséje a sorsolásnál, csoportjába két erős ellenfél került, és kiesett. Söjtör viszont jól kezdett, legyőzte győri vetélytársát, de aztán nyert helyzetből kikapott két szombathelyi riválistól is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában