Külföldön és itthon is versenyeznek

2021.02.09. 20:00

Szűcs Valdó újabb viadalokon indul, Muszil Ágnes ismét egyéni rekordot döntött

Röviden már beszámoltunk róla, hogy Szűcs Valdó, a Zalaszám-ZAC gátfutója megkezdte európai versenysorozatát fedett pályán. Mellette a klub további versenyzői is szép eredményeket értek el a hét végén.

Kerkai Attila

Az Egyesült Államokban készülő Szűcs Valdó a franciaországi Metzben állt rajthoz idén először fedett pályán, ahol a 60 méteres gátfutás előfutamában 7,77 másodperces időeredménnyel jutott a döntőbe, melyben 7,79 másodperccel az erős mezőnyben az ötödik helyen végzett. Kámán Ferenc és James Hillier edzők tanítványa ezekben a hetekben mozgalmas napok elé néz. Kedden például a szintén franciaországi Liévienben szerepelt, de lapzárta után állt rajthoz.

Szűcs Valdó a két évvel ezelőtti glasgow-i Eb-n. Az idén is készül a kontinensvetélkedőre Fotó: ZH

A 60 m gáton bajnoki címvédő egerszegi atléta edzője, Kámán Ferenc elmondta, mostantól sorozatban lesznek versenyei Szűcs Valdónak.

– Pénteken Lódzban lesz a következő futása, onnan hazajön és azt követően február 17-én az idei Eb helyszínén, a lengyelországi Torunban áll rajthoz – hallottuk Kámán Ferenctől. – Huszonegyedikén rendezik idehaza a fedett pályás országos bajnokságot, azt követően hazajön Valdó, és itthon készül két hétig, a toruni Eb-ig.

Idehaza, a MASZ meghívásos versenyen Budapesten Muszil Ágnes, a Zalaszám-ZAC középtávfutója újra javított az egyéni csúcsán. Góczán István edző tanítványa ezúttal 2:13,83 perccel ért célba és az ötödik helyen végzett, amivel az egy héttel korábbi egyéni rekordjából faragott.

A ZAC tengerentúlon tanuló versenyzője, Bajnok Eszter meghívásos egyetemi viadalon állt rajthoz, és hármasugrásban egészen jó eredményt, 12,98 métert ért el.

A fiatalabbak pedig idehaza, a serdülő országos bajnokságon szerepeltek. A BOK Csarnokban rendezett fedett pályás ob-ról a Zalaszám-ZAC versenyzői értékes helyezésekkel tértek haza.

Jobb eredmények. 60 m fiú: 8. Szabó László Roland 7,68. 4x200 m fiú váltó: 6. Zalaszám-ZAC (Trefák Péter, Hercsel Zsombor, Lákovics Márk, Szabó László Roland) 1:45,66. 4x200 m, lányok: v7. Zalaszám-ZAC (Bognár Emma Zsófia, Kaszás Viktória, Czigány Hanna, Király Kira) 1:51,94.

Felkészítő edzők: Csiszár Attila, Góczánné Tóth Zsuzsanna, Laczkó László, Szabó Gábor.

Ezek is érdekelhetik