döntetlen a Siófokkal

2021.01.13. 14:52

Futács Márkó a ZTE FC-ben folytatja

Szerdán kora délután újabb előkészületi mérkőzést játszott a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata, melynek ellenfele a másodosztályú Siófok volt. Ám egy meglepetéssel is szolgált mindjárt „kezdésként” az egerszegi klub, hiszen a találkozóval egy időpontban jelentette be, hogy leigazolta Futács Márkót.

Kerkai Attila

Fotó: PU

ZTE FC-Siófok 0-0

Zalaegerszeg. Zárt kapuk mellett. Jv.: Pintér.

ZTE: Első félidő: Demjén – Lesjak, Szépe, Bobál (Kálnoki-Kis), Bedi – Tanasin, Tajti, Babati, Favorov – Szánthó, Koszta. Második félidő: Gyurján – Németh E., Sebestyén, Kálnoki-Kis, Gergényi – Molnár D., Kovács B., Sankovic, Papp – Kun, Sandro.

A szerdai, Siófok elleni edzőmérkőzéssel egy időben jelentette be a ZTE FC NB I-es labdarúgó csapata, hogy fél évre leigazolja Futács Márkót. A háromszoros magyar válogatott, 196 cm magas támadó legutóbb a MOL Fehérvár játékosa volt, ahol szerződést bontott.

A stadion mögötti műfüves pálya mellett nem volt nehéz kiszúrni Futács Márkót, aki Sallói István sportigazgatóval nézte új csapatának mérkőzését. Gyors bemutatkozás után azt kérdeztük tőle, miként döntött a ZTE mellett?

-Fehérváron felbontottam a szerződésemet, az egerszegiek megkerestek és szimpatikus volt az ajánlat – válaszolta Futács Márkó, aki nem kapott lehetőséget a fehérváriaknál az ősszel ahhoz képest, hogy az előző szezonban kilenc gólt is szerzett az élvonalban. – Az elmúlt szezonban is jó meccseket játszottunk a ZTE-vel, és a mostaniban is. Az egerszegiek támadófutballt játszanak, ami számomra is szimpatikus. Egyelőre fél évben állapodtunk meg, és mindent meg fogok tenni, hogy sikeresek legyünk. Ez közös érdek, az enyém és a csapaté is.

Sallói István elmondta, hogy középső védőt mindenképpen igazolni szerettek volna, így került a csapathoz Kálnoki-Kis Dávid és a csatársort is meg akarták erősíteni. Futács Márkó pont az a támadó, akit jól illik a csapatba, hiszen nagyon erős a fejjátéka, amit szeretnének kihasználni.

Maga a tegnapi edzőmeccs nem indult túl jól a ZTE szempontjából, hiszen Bobál Dávid meghúzódott, így gyorsan le kellett cserélni. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, természetesen a ZTE többet kezdeményezett, de a Waltner Róbert vezette Siófoknak is voltak ígéretes támadásai. A ZTE együttesében ezúttal sem lépett pályára még Könyves Norbert és Zimonyi Dávid. Boér Gábor vezetőedző pedig a második félidőre gyakorlatilag teljes sort cserélt. A második félidőben is mindkét oldalon volt egy-egy nagy helyzet, de gól nem született.

Boér Gábor a találkozó után a következőképpen értékelte a látottakat.

-Alapvetően megfelelt a játék, hiszen ezen a héten még nagyobb terhelésnek volt kitéve a csapat, de voltak helyzetek, sajnos ezek most kimaradtak. Tíz nap múlva lesz az első bajnoki mérkőzésünk, mostantól már frissítünk. Örülök, hogy Futács Márkó személyében ilyen kaliberű játékost sikerült igazolni, sokat jelenthet az ő futballja az előre játékban majd – mondta el lapunknak Boér Gábor.

A ZTE FC legközelebb szombaton Gyirmóton lép pályára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában