2021.01.05. 19:52
Százhét futó vett részt a szilveszteri hegyimaratonon
Az 1995-ös kezdet után először most szilveszterkor nem zajlott futóverseny a városban. A háttérben persze a járványhelyzet áll, ám a 26. Decathlon Mountain Man Szilveszteri Hegyimaraton nem maradt el, csak „virtuális térben” zajlott le.
Négyen a maratoni táv teljesítői közül: Szakonyi István, Käsz Ferenc, Hamar Bálint, Kovács Imola
Fotó: ZH
Megírtuk, hogy a 2020-as hegyimaraton nem a megszokott módon fog zajlani majd. A benevezetteknek december 25. és 31. között volt lehetőségük lefutni a kiválasztott távot, a szervezőknek pedig az útvonal és az elért időeredmény mobilos, vagy bármilyen egyéb okoseszközön rögzített képernyőképét kellett elküldeni.
A rendező Zalaegerszegi Triatlon Klub részéről a fő szervező Kocsis Tamás szolgált összesítéssel. Eszerint 30-an teljesítették a 40,9 km-es, 26-an a 24,2 km-es és 55-en a 10,1 km-es távot, így összesen 107 indulójuk volt.

Fotó: ZH
– Ők voltak azok, akik regisztráltak, a valóságban a megadott két dátum között kétszáz-kétszázötvenen futották le valamely távot – tudtuk meg Kocsis Tamástól. – Igazodnunk kellett a megváltozott helyzethez és semmiképpen nem szerettük volna, hogy a sorozat megszakadjon. Amikor ismertettük az ötletünket, hogy milyen módon tudjuk megtartani a 2020. évi versenyünket, a futók nagyon lelkesek voltak. A viadal központjául szolgáló Deák szakközépiskolánál különböző táblákat helyeztünk ki, és minden célba érkező ezekkel fotózhatta le magát.
A verseny igazából nem is volt verseny, hiszen nem hirdettek végeredményt. Valamennyi regisztrált célba érkező időeredményét rögzítették, s hogy ne vesszen el a „történelemben” a 2020. évi legjobban teljesítők neve sem: 40,9 km-en Murányi Gábor (2:49 óra), 24,2 km-en Hegyi Péter (1:46 óra), 10,1 km-en pedig Jakabfy Zoltán (43:00 perc) volt a leggyorsabb.
Az idei év végén pedig úgy tervezik, hogy szilveszter napján ismét együtt futnak majd, búcsúztatva az óévet. Ahogy előtte 25 éven át tették.