A vezetőedző a ZTE FC őszéről és a folytatásról is nyilatkozott

2021.01.01. 19:58

Boér Gábor továbbra is a nyílt futballra szavaz

Szinte csak pár nap pihenő jutott a ZTE FC NB I.-es labdarúgóinak, hiszen december 23-án még bajnoki mérkőzést játszottak, szombaton pedig már újra találkoztak. Boér Gábor, a ZTE FC vezetőedzője az elmúlt fél évet, így a csapat teljesítményét és őszét hektikusnak nevezte. Ebben akadt túlteljesítés és hullámvölgy is, ám összességében reálisnak értékeli helyzetüket.

Kerkai Attila

Boér Gábor: minden csapatrészbe szeretnének egy-egy minőségi játékost igazolni

Fotó: Katona

A ZTE FC a hetedik helyen zárta le az évet a megszerzett 20 pontjával. Összehasonlításként, az előző szezonban a bajnokság ugyanezen szakaszában a ZTE FC a 11. volt 17 ponttal. Azonban nem összehasonlítani szerettük volna a tavalyi és az mostani őszt – már csak amiatt sem, hiszen szinte kicserélődött a csapat –, hanem Boér Gábort arra kértük, hogy értékelje a csapat őszi teljesítményét.

Boér Gábor: minden csapatrészbe szeretnének egy-egy minőségi játékost igazolni
Fotó: Katona

– Milyen volt az elmúlt fél év a vezetőedző nézőpontjából?

– Én hektikusnak nevezném – kezdte ezzel a rövid megállapítással Boér Gábor a válaszát. – Nehezen indult, hiszen kicserélődött a csapat, kevés idő jutott az összekovácsolódásra. Több játékos is már a megkezdett felkészülés közben, vagy a megkezdett bajnokság közben csatlakozott az együtteshez. Azt se feledjük, hogy a szakmai stáb is új lett. Összességében volt félsz arra vonatkozóan, hogy miként néz majd mindez ki a pályán. Ehhez képest jó rajtot vettünk, bár az első három mérkőzésen csupán 2 pontot szereztünk, de élcsapatok is voltak az ellenfelek között. Az első öt forduló után pedig túlteljesítettünk, hiszen jobban álltunk annál, mint ami a realitás lett volna. Voltak, akik irreálisan látták a folytatást, de én akkor is azt mondtam, hogy jön majd hullámvölgy is, és akkor beszéljünk a továbbiakról.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy a későbbi hullámvölgy, vagy nevezzük megtorpanásnak, törvényszerű volt?

– Tulajdonképpen igen.

A gyengébb szereplés akár a legelején is bekövetkezhetett volna. Meg kellett találni az alapcsapatot, továbbá azt, hogy milyen rendszerben a legoptimálisabb játszani. Ehhez időre volt szükség, hogy kialakuljon, és látni kellett nekünk, edzőknek is azt, mit engednek meg a lehetőségek. Aztán az ősz, vagy nevezzük úgy, hogy az év végére pontokban és játékban is jól teljesítettünk. Bárki ellen is játszottunk, volt esélyünk, s aki folyamatosan figyelte a játékunkat, láthatta, hogy mit akar játszani a csapat. Igyekeztünk magasra feltolni a védekezésünket, ám ez nagyban függött a játékosok fizikai állapotán is. Sok gólt lövünk, ugyanakkor viszonylag sokat is kapunk, de… Főleg rögzített szituációk után, ami egyéni felelősség kérdése is. Ebben már léptünk előre az év végére, és bízom abban, hogy ez a tendencia folytatódik.

– Marad tehát ez a nyílt futball a ZTE FC jellemzője, a viszonylag sok kapott gól ellenére is?

– Igen, méghozzá azért, mert ez a látványosabb. Sokan leírtak bennünket a sok kapott gól miatt, és persze tudjuk, hogy a védekezésünket rendbe kell tenni. Ehhez erősítés is kell, na meg sok munka. Én ezt a stílust preferálom, és azt gondolom, hogy a csapatnak is ez kell hogy legyen az útja. Nem bunkerfutballt szeretnénk, amivel akár ki lehet húzni meccseket, ám akkor nem lövünk ennyi gólt sem. Én azt vallom, hogy hosszú távon az lesz a kifizetődőbb, amit az ősszel is felvállaltunk.

– Említette az erősítéseket. Hallhatnánk arról, hogy mely posztokra terveznek igazolni, bár az idő rövid lesz.

– A nyáron is kevés volt az idő. Ráadásul úgy kerültem ide, hogy arra az időpontra már megtörtént néhány igazolás. Akkor is azt terveztük, hogy – idézőjelben – toljuk meg ezt a fél évet, és meglátjuk, hol állunk majd. Ott vagyunk a középmezőnyben, öt ponttal járunk előbbre, mint a jobbik kieső. Azt mondom, hogy minden csapatrészbe szeretnénk igazolni, kivéve a kapusposztra…

Csapatrészenként egy-egy olyan labdarúgót szeretnénk hozni, aki beleillik abba az elképzelésbe, amit mi képviselünk, és aki minőségi játékos. Ez fontos.

– Amikor elkezdte a munkát Zalaegerszegen, az élvonalban dolgozó szakvezetők legfiatalabbja és újonc vezetőedzője lett. Mennyivel lett tapasztaltabb mostanra, s miként érzi: NB I.-es edzőként tekintenek már önre?

– Azt gondolom, hogy az első mérkőzés után NB I.-es edző lettem, hiszen bemutatkoztam. Az edzőség viszont az a szakma, amit életünk végéig tanulni kell. A játék évről évre változik, korszerűsödik a futball, amit követni kell. Én olyan edzőnek tartom magam, aki szeret fejlődni. Úgy gondolom, azért kerültem ide is, mert felfigyeltek rám. Egy bizonyos szintre el lehet jutni, de ott megragadni már mindig nehezebb. Stábommal rengeteg munkaórát teszünk abba, hogy fejlődjünk, és jól tudunk együtt működni. Tiszta a lelkiismeretem nekem is, hiszen elvégezzük a szükséges munkát, s bízunk benne, hogy hosszú távon lesz lehetőségünk az elit ligában dolgozni. És továbbra is az a cél, hogy a csapat, a ZTE FC is ott legyen, és egyre magasabb szintet képviseljen.

A felkészülés e hét ­végén elkezdődik felmérésekkel, s a ZTE FC három edzőmeccsel számol. A Siófok, a Gyirmót és az MTK lesz az ellenfél. Olyan partnereket kerestek, akiknek van fűtött pályájuk, hiszen füvön szeretnék megvívni ezeket. A Gyirmót és az MTK eseté­ben adott volt ez, a Siófok pedig Zalaegerszegre látogat, ahol szintén van fűthető játéktér.

A bajnokság pedig ­január 23-án folytatódik, akkor a ZTE FC a Honvéd vendégeként lép pályára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában