Bravúr után új edzővel

2021.01.12. 20:00

A ZTE KK szerdán a Falco KC Szombathely vendége

Szombati bravúros győzelme után talán egy még keményebb feladat következik a Zalakerámia- ZTE KK NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapat számára, hiszen a bajnok Falco KC Szombathely vendége lesz. A késő esti, 20 órakor kezdődő találkozón mutatkozik be a zalai kispadon a új vezetőedző, Luca Bechi.

Kerkai Attila

Szabó Zsolt a Szolnok elleni találkozón a kezek „erdejében” teszi fel a labdát kosárra Fotó: PU

Fotó: Pezzetta Umberto

A pénteken bejelentett és hétfőn munkába állt olasz Luca Bechi mindenesetre egy legutóbb győztes csapatot vett át Heinrich Róberttől, s most már együtt dolgoznak. A ZTE KK szombaton a Szolnokot győzte le, ami nagy fegyvertény volt, hiszen egy magasabbra taksált csapatot fektetett két vállra. Az új vezetőedző tehát hétfőn kezdte el a közös munkát az együttessel, s úgy véli, olyan a mostani magyar bajnokság, melyben bárki legyőzhet bárkit.

Szabó Zsolt a Szolnok elleni találkozón a kezek „erdejében” teszi fel a labdát kosárra Fotó: PU

A ZTE KK számára szerdán éppen egy olyan ellenfél következik, amely az egyik, de talán mondhatjuk, hogy a legerősebb kerettel és csapattal bír. A Falco KC vasárnap újabb válogatott kosarassal erősödött, hiszen Lengyelországból leigazolta Keller Ákost, aki a ZTE KK ellen már be is mutatkozhat. A Bajnokok Ligája csoportkörében érdekelt vasiaktól Keller érkezésével távozott Devin Searcy.

Erős csapat vár tehát a Zalakerámia- ZTE KK-ra. Szabó Zsolt, az együttes csapatkapitánya szerint biztosan kell majd több idő, hogy az új szakvezető és a csapat is kellően megismerje egymást, de a rutinos kosaras azt is elárulta: még nem adták fel céljukat, hogy elérjék a rájátszást érő egyik helyezést.

- Egyelőre csak pár edzésen vagyunk túl az új edzővel, Luca Bechivel, s ahogy neki, úgy nekünk is biztosan kell még idő, hogy megismerjük egymást – állapította meg Szabó Zsolt. – Az új edző személye biztosan új impulzust is hoz, de nagyon sűrű a program. Nem vagyunk könynyű helyzetben, ám nem adtuk fel, hogy elérjük a rájátszást, és nagyon bízom benne, sikerül annyit előrelépnünk, hogy teljesüljön a vágyunk. Szerdán Szombathelyre utazunk, egy nagyon erős csapat otthonába, ahol nemcsak nekünk, de mindenkinek nagyon nehéz nyerni. Remélem, be tudunk már mutatni azokból az új dolgokból is, amiket ebben a pár napban már gyakoroltunk.

A szerdai találkozó után mindenesetre több idő jut majd a közös gyakorlásra, hiszen azt követően a ZTE KK csak jövő kedden lép pályára ismét. Onnantól viszont erőltetett menet következik, hiszen két-három napos különbséggel, sorozatban négy mérkőzést játszanak le az egerszegiek.

Kapcsolódó cikkeink:

https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/heinrich-robert-gyoztes-csapatot-adott-at-az-uj-edzonek-4831687/

https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/harom-napon-belul-masodszor-talalkozik-a-zalakeramia-zte-kk-es-a-szolnoki-olajbanyasz-video-4825795/

https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/olasz-edzo-luca-bechi-a-zte-kk-kispadjan-4821217/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában