Az egerszegieknek védekezésben és támadásban is javulniuk kell

2020.12.02. 20:11

ZTE KK–Falco: mindkét fél számára fontos mérkőzés

A férfi kosárlabda NB I A csoportjában a 6. fordulóból elhalasztott találkozót pótolnak csütörtökön 17 órától, amikor a Zalakerámia-ZTE KK a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesét látja vendégül. A kék-fehérek bíznak a javuló játékban, ám ismerve az ellenfél keretének erősségét, ezúttal sem a zalaiak lesznek az esélyesek.

Kerkai Attila

Tyreek Duren, a ZTE KK irányítója a hétfői találkozón. Neki is többet kell vállalnia

Fotó: Katona

A Zalakerámia-ZTE KK eddig három bajnoki találkozón jutott túl, ebből egyet megnyert, kettőt pedig elveszített. A Falco KC eddigi mindkét találkozóját megnyerte, de utoljára október utolsó napján lépett pályára. Nem mintha a ZTE KK sokkal jobb bajnoki ritmusban lenne, mindenesetre hétfőn bajnoki találkozót vívott az Alba Fehérvárral, amit elvesztett. Hasonló, vagy talán még erősebb kerettel rendelkező rivális érkezik Ante Nazor csapatához csütörtökön.

Tyreek Duren, a ZTE KK irányítója a hétfői találkozón. Neki is többet kell vállalnia
Fotó: Katona

Ante Nazornak, a zalaiak szakvezetőjének továbbra is azzal kell megküzdenie, hogy csapata védekezése egyáltalán nem stabil. Ezt láthattuk hétfőn is. A szakvezető már akkor elmondta, azon kell dolgozniuk ebben a pár napban, hogy ezen javítsanak, ráadásul ezen a héten két találkozó vár a ZTE KK-ra: a csütörtöki összecsapás után szombaton a Szeged vendége lesz az egerszegi együttes.

Ami a csütörtöki összecsapást illeti, a hétfőn még vállproblémák miatt hiányzó Simon Kristóf korábbi együttese ellen már pályára léphet, amivel enyhülnek Ante Nazor rotációs problémái is. Viszont továbbra sem hadra fogható Antóni Csanád, aki hosszú ideje izomsérüléssel küzd, és úgy tűnik, még időre van szüksége, hogy játsszon.

Az biztos, hogy a ZTE KK-nak nemcsak védekezésben, hanem támadásban is javulnia kell és „élesebbnek” is kellene lennie úgy általában a csapatnak. Viszont fontos találkozó lesz ez a szombathelyieknek is, hiszen hosszú idő után játszanak ismét tétmeccset, ráadásul decemberben a bajnokik mellett még három Bajnokok Ligája-mérkőzés is vár rájuk, s ezekre a lehető legjobban akar felkészülni Gasper Okorn együttese.

A ZTE NKK NB I A csoportos női együttese szerdán a fővárosban, a TFSE-MTK vendégeként szerepelt: beszámolónk itt olvasható!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában