Ez így nem mehet tovább...

2020.12.10. 20:25

A ZTE KK gyengélkedése mellett nem megy el szó nélkül a klubvezetés

Nem mondható sikeresnek a Zalakerámia-ZTE KK férfi kosárlabdacsapatának eddigi szereplése: ez a hat találkozó (egy győzelem, öt vereség) csalódást okozott, még ha az ellenfelek között voltak is esélyesebb gárdák. A klub vezetése a játék minősége miatt sem akar szó nélkül elmenni a történtek mellett.

Kerkai Attila

20201209 ztekk - paks nb1 ferfi kosárlabda mérkőzés zalaegerszeg pezzetta umberto pu zalai hírlap

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A ZTE KK eddig egyetlen meccsét nyerte meg, azt is kétszeri hosszabbítás után, az Oroszlány ellen. A Sopron, az Alba Fehérvár, a Falco, a Szeged és a Paks ellen viszont simán kikapott a gárda, és információink szerint emiatt a ZTE KK vezetőiben is megfogalmazódott: valamit tenni kell.

A csapat játéka hullámzó, a jó periódusokat nem tudja tartósítani az együttes, és mérkőzéseken belül rendre jön egy-egy törés, amiből nem tud kijönni a csapat. Szerdán, a Paks elleni is ez történt. A tolnaiak kerete „ránézésre” is jobb a zalaiakénál, de az első félidőben még tudta tartani magát a ZTE KK. Aztán a harmadik negyedben egyik pillanatról a másikra jött egy hullámvölgy, amiből már nem volt visszaút.

A találkozó után Ante Nazor, a ZTE KK vezetőedzője csalódottan nyilatkozott, megemlítve, hogy ő is több előrelépést várt. Amikor lapunk azt a kérdést tette fel neki, mi az oka annak, hogy nem képesek változtatni a játékukon, a szakvezető úgy felelt, hogy ennek biztosan megvannak a mentális okai is.

– Elvileg készen állunk, de nem tudjuk megvalósítani azt, amire felkészülünk – mondta a horvát szakvezető. – Nem szeretném a saját felelősségemet elhárítani, de a csapatnak is jobban kellene dolgozni, harcolni, nincs más lehetőség.

Az eddigi találkozókon azt tapasztaltuk, hogy hiába Ante Nazor minden vehemenciája, csapata nem tud kizökkenni a jelenlegi helyzetéből. Nazor láthatóan azonnal és mindenkit számon kér, aki nem teljesít megfelelően a pályán. Emlékezzünk rá, ugyanez tavasszal, ideérkezése után mekkorát „szólt”, amikor Szolnokon, a mérkőzés elején az akkori egyik légióst és alapembert, Dirk Williamset egyszerűen az öltözőbe zavarta. A ZTE KK nélküle is nyert, és az akkor óriási fegyvertény volt.

A szerdai találkozó után és csütörtökön is egyeztetett a ZTE KK vezetése, hogy megoldást találjon. Az eddigiek mellett nem mennek el szó nélkül, de lapzártánkig nem érkezett hír a szakvezetéssel kapcsolatban, illetve hogy bármilyen szankciót életbe léptetett volna a csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában