Jövő kedden az Alba ellen kezdhetnek

2020.09.28. 18:13

ZTE KK: az első meccs elhalasztva

Elmarad a Zalakerámia-ZTE KK férfi-kosárlabdacsapatának hét végi bemutatkozása az új idény rajtján, ugyanis a PVSK-Veolia csapata az első hét bajnoki fordulóját elhalasztotta.

Kerkai Attila

Ante Nazornak, a ZTE KK vezetőedzőjének is egyelőre várnia kell, hogy mikor „vezényelhet” végre élesben Fotó: Pezzetta

Arról már mi is beszámoltunk, hogy a pécsi együttesnél korábban hét játékosnak is pozitív lett a koronavírustesztje, így az érintettek hatósági karanténba kerültek. A pécsi klub honlapján bejelentette, hogy az első hét bajnoki fordulójának elhalasztását kérte a szövetségtől, így a ZTE KK elleni október 3-i mérkőzését is. A PVSK–ZTE KK-találkozót november 3-án rendezik meg.

Ante Nazornak, a ZTE KK vezetőedzőjének is egyelőre várnia kell,
hogy mikor „vezényelhet” végre élesben Fotó: Pezzetta

A Zalakerámia-ZTE KK tehát a hét végén nem lép pályára, így elvileg az első bajnoki találkozója az október 6-ra kiírt Alba Fehérvár elleni hazai találkozó. Mégis ad némi bizonytalanságot az a tény, hogy a fehérváriaknál is kiderült: az egyik játékosuk megfertőződött. Az MKOSZ állásfoglalása és rendelkezése az: ha a 12-es keret legalább nyolc játékosa hadra fogható, akkor nem kérhető a halasztás.

A ZTE KK-hoz a múlt héten érkező amerikai Tyreen Duran második koronavírustesztje is negatív lett, így elvileg a héten ő is csatlakozhat Ante Nazor vezetőedző együtteséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában