Szerdán idegenben folytatják

2020.08.10. 20:04

Az NB III-as zalai csapatok hazai környezetben most nem tudtak nyerni

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó­együttese 1-1-es döntetlent játszott a bajnokság második fordulójában hazai környezetben a VLS Veszprém együttesével, s ugyanígy döntetlennel ért véget (1-1) a ZTE FC II. hazai találkozója is. 

Khüne László, Bedő István

Köcse Bence, a ZTE II. kapusa több bravúrt is elkönyvelt Fotó: PU

A dél-zalai stadionban két olyan futballcsapat találkozott, melyek a tabellán gyakorlatilag ugyanolyan mérleggel rendelkeztek, és a nagykanizsai találkozó után sem változott a kép, hiszen döntetlent értek el a felek. A táblázaton ezzel mindkét gárda 4 ponttal, sőt, 3-2-es gólkülönbséggel áll – a nagykanizsaiak az ötödikek, velük holtversenyben a veszprémiek pedig szintén ugyanazt a pozíciót foglalják

el…

Alighanem a mérkőzésen bizonyos mértékig meghatározta a hazaiak vezetőedzőjének, Koller Zoltánnak a mozgásterét, hogy már a szünetben kénytelen volt cserélni a jobbhátvéd posztján.

Köcse Bence, a ZTE II. kapusa több bravúrt is elkönyvelt Fotó: PU

– Még az első kör előtti pénteki edzéstől érzem a bokám, azért alakult úgy, hogy a Veszprém ellen már a szünetben cserét kellett kérnem – árulta el Horváth Balázs, aki ettől a szezontól úgy tűnik, hosszú idő után bal oldali védőből ismét jobbhátvéddé válhat. A helyére Bagó Benedek szállt be, a meccs legvégén aztán Béli Milán egyenlített, ezzel a 0-1-es félidő után az összecsapás döntetlennel ért véget.

Az újonc ZTE II. labdarúgócsapata első hazai mérkőzését játszotta az NB III.-ban. A vendég a harmadosztályban törzstagnak számító BKV Előre volt. A fővárosiak a mérkőzés elején mezőnyfölényt harcoltak ki, és több helyzetük is adódott. A hazaiak szerencséjére rosszul céloztak, vagy Köcse, a zalaiak kapusa védett bravúrral.

A szünetben használhattak Bozsik József vezetőedző tanácsai. Fordulás után aktívabbá váltak a házigazdák, mégis a vendégek szereztek vezetést egy szép akció végén. Egy darabig még fölényben játszott a BKV Előre, de az utolsó 20 percre a jobb erőnléttel rendelkező hazaiak átvették az irányítást, miközben a pestiek tíz főre fogyatkoztak. Zimonyi egy szép mozdulat után egyenlített, a hátralévő időben akár a győztes gólt is megszerezhette volna a zalai csapat.

– Az első félidőben gondjaink voltak a támadójátékkal. Hiányzott a mélységi beindulás. Szünet után feljavultunk, mégis az ellenfél szerzett vezetést, viszont jól hajráztunk. A döntetlent igazságosnak tartom – értékelte a látottakat Bozsik József.

Az NB III.-ban szerdai forduló következik, a ZTE FC II. Érdre látogat, a Nagykanizsa a Puskás FC II. vendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában