Helyi sport

2020.06.19. 20:40

Felbőgnek a motorok Kustánszegen

Még a pünkösdi hétvégére tervezték, de aztán úgy döntöttek, hogy „halasztanak”, így a Kustánszeg SE most szombaton rendezi meg az Autocross Amatőr Kupa névre keresztelt autós versenyét a helyi Göcsej Ringen. Az egész naposra tervezett viadal reggel 9-kor kezdődik és az esti órákig tart, és immár nézők előtt.

Kerkai Attila

Most már nézők is lehetnek szombaton a Göcsej Ringen, ahol több futamra kerül sor

Fotó: KT

A szervezők nevében Lakatos Dezső, a Kustánszeg SE elnöke elmondta, hogy több szakágból hatvan autó indulása várható a nevezések alapján. Terepjárók, szöcskék, off roadosok és roncsderbisek is köröznek majd a Göcsej Ringen, ahol reggel 9 órakor már elkezdődik a viadal. Lakatos Dezső annak külön örült, hogy immár nézők is megtekinthetik az eseményt, amit néhány hete, az eredeti időpontban még úgy terveztek, hogy csak zárt kapuk mellett tarthatnak meg.

– Egy jó hangulatú autós napot szeretnénk tartani, ahogy pünkösdkor is szerettük volna, hogy végre versenyzési lehetőséget kí-

náljunk az érintett szakágak képviselőinek, hiszen ebben az évben még nem volt alkalom erre – tette hozzá Lakatos Dezső.

Most már nézők is lehetnek szombaton a Göcsej Ringen, ahol több futamra kerül sor
Fotó: KT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában