Nagyon közel a bent maradás

2020.06.17. 20:05

A kisvárdai csatával majdnem a háborút is megnyerték a ZTE labdarúgói

Bent maradt a ZTE FC a labdarúgó NB I-ben! – a keddi, kisvárdai siker (0-1) után a zalai klub szimpatizánsai szinte már elkönyvelik, hogy a bravúrosan menetelő kék-fehérek jövőre is az élvonal tagjai lesznek. Kicsit visszafogottabban fogalmazhatunk úgy: Márton Gábor együttese a 30. fordulóban óriási lépést tett a cél elérése felé.

Kerkai Attila

A találkozó másnapján sportos összejövetelre került sor, ahol sportújságírók találkoztak – mondjuk így – munkamegbeszélésen, és a kollégák szintén azzal fogadtak: „bent maradtatok”. Mindez jól érzékelteti, hogy a ZTE esélyeit már a kívülállók is felértékelik, és valóban, a Kisvárda elleni győzelem lehet, hogy nemcsak egy csata megnyerését jelentette, hanem egy hosszú menetelését is. A győztes gólt az a Radó András szerezte 11-esből, aki továbbra is harcban van a gólkirályi címért, és nem csoda, hogy a támadó kedd este és éjszaka számtalan gratulációt kapott. A találkozó után Márton Gábor, a ZTE FC szakvezetője – nagyon helyesen – nem gyújtott még örömtüzeket, de azt persze ő is tudja, hogy ez a siker lehetett akár egy döntő lépés is.

Az egerszegi Barczi Dávid lába lendül lövésre a keddi meccsen
Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, de mindegyik az – értékelt a találkozó után az edző. – Nagy tempó volt az első félidőben is, és igazából miattunk nem volt úgymond jó futball. Próbáltuk pihentetni játékosainkat és a második félidőre kellett az újítás, de hozzáteszem, hogy az első félidei csapatra is szükség volt ehhez a győzelemhez. A Kisvárda is sokat próbálkozott, de mi rúgtunk egy gólt, ők pedig nem. Összességében viszont még nincs vége a szezonnak, nyerni kell még a folytatásban is, hogy bebiztosítsuk a bent maradásunkat. Szeretném megjegyezni, hogy most már a játékosok óriási fizikai igénybevételnek vannak kitéve, azonban szerencsére újabb sérülés nem történt.

A másik oldalon a Kisvárda vezetőedzője, Bódog Tamás érthetően csalódottabb volt, hiszen nem nyertek, pedig nagyon erre készültek.

– Amit nekik megadtak, nekünk nem… – ezek voltak a mérkőzés után a kisvárdai mester szavai, aki egyébként Pécsett egykor csapattársa volt Márton Gábornak. – Uraltuk a meccset, jobbak voltunk, a ZTE viszont kontrázott. Apróságok döntöttek, a játékosaimat nem tudom hibáztatni, hiszen ők mindent megtettek.

A ZTE FC egyébként szerdán nem is hajnalban, hanem reggel ért haza Kisvárdáról, kedd este pedig még úgy volt, hogy akár ott is töltheti az éjszakát a csapat. A játékosok és a szakmai stáb azonban mégis a hazaút mellett döntöttek.

A következő feladat pedig már pénteken (20 óra) elkövetkezik, amikor a Budapest Honvéd érkezik Zalaegerszegre, és – ahogy Márton Gábor is fogalmazott – a harcnak még nincs vége. A ZTE FC-től kapott információk szerint a jegyértékesítés már megkezdődött a találkozóra, a szokott módon. Szinte garantálható, hogy „a technikai telt ház” ismét összejön a ZTE Arénában, de ezen nem is kell csodálkozni. A ZTE FC szurkolói most nagyon együtt vannak a csapattal, amely immár nyolcadik mérkőzése óta veretlen, amiért kőkeményen megdolgoztak a játékosok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában