felkészülési mérkőzés

2020.05.13. 16:00

Voltak ZTE-helyzetek is, de a gólokat az FTC lőtte

Kitüntetett figyelmet kapott a ZTE FC és a Ferencváros labdarúgó csapatának szerdai edzőmérkőzése, hiszen valljuk meg: egy hét közbeni délutáni felkészülési meccset nem túl gyakran közvetít élőben a televízió. A vírushelyzet közepette és két hónap szünet után viszont éledezik a hazai élvonalbeli futball is, így egy edzőmeccs ebben az ínséges időkben már eseménynek számít.

Kerkai Attila

Az első gól szerzője, a ferencvárosi Franck Boli, akire az egerszegiek közül szemben Matija Katanec (32) és Bedi Bence (27) figyel

Fotó: fradi.hu

Ferencváros – ZTE FC 2-0 (2-0)

Groupama Aréna, zárt kapuk mellett. Jv.: Solymosi (Tóth V., Szalai).

Ferencváros: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 62.), Blazic, Leandro, Civic – Csontos, Haratin (Sigér, 62.) – Skvarka, Isael (Lodico, 81.), Szánthó (Ramadan, 78.) – Boli. Vezetőedző: Szerhij Rebrov.

ZTE FC: 1. félidő: Demjén – Bolla, Katanec, Lesjak, Tamás K. – Bedi – Radó, Barczi, Bőle, Babati – Bobál G. 2. félidő: Demjén (Szemerédi, 67). – Bolla (Kocsis, 62.) , Szépe (Sebestyén, 81.), Bobál D., Tamás K. (Gergényi, 67.) – Bedi (Németh E., 62.) – Meschak, Ostrek (Szökrönyös D., 77.), Mitrovic, Babati (Zimonyi, 67.) – McWoods. Vezetőedző: Márton Gábor.

Gólszerzők: Boli (11.), Haratin (40. – 11-esből).

Az NB I. újraindulása előtt elkezdték a csapatok a felkészülési mérkőzéseiket szervezni, mit több, az FTC szombaton már pályára is lépett, Sőt. Szerda délelőtt szintén, hiszen a keret egyik fele a Pakssal csapott össze (0-0), majd délután kettőkor következett a ZTE FC meccsük. Az egerszegiek ennyire azért nem állnak jól, mármint, hogy két teljes csapatot ki tudjanak állítani, ráadásul a sérültek (Fanos Katelaris, Stieber Zoltán, Eduvie Ikoba, Hegedűs Olivér) el sem utaztak a fővárosba.

Az első gól szerzője, a ferencvárosi Franck Boli, akire az egerszegiek közül szemben Matija Katanec (32) és Bedi Bence (27) figyel Fotó: fradi.hu

A zalai kispadon így olyan játékosok is helyet kaptak, akik tavasszal kölcsönben szerepeltek más csapatokban (Hévíz, Lendva). No és egy próbajátékos is helyet kapott a keretben, mégpedig az a Zimonyi Dávid, aki a ZTE FC ellen már két gólt is lőtt az NB III-as Lipót SE színeiben a februári Magyra Kupa-találkozókon. A 23 éves gólerős játékos gyakorlatilag egy fél szezon alatt termelt 14 gólt az NB III-ban, márpedig erre azért illik odafigyelni...

A szerdai találkozón Márton Gábor a kiegészült játékosokkal gyakorlatilag két sorral számolhatott, akiket aztán pályára is küldött, mert eleve ezt így tervezte. Az első félidőben kapott helyt a csapatban Tamás Krisztián, aki novemberben esett át műtéten, s mire felépült, éppen akkor szakadt félbe a tavasz. De mára teljesen felépült, a védelem bal szélén kapott helyet, a ZTE FC pedig Bobál G. révén már az első percben veszélyeztetett. A helyzet kimaradt, az FTC pedig a 11. percben megszerezte a vezetést. Igaz, ehhez kellett, hogy Lesjak lába alatt elcsússzon a labda, na meg kellő határozatlanság a társaktól. Boli nem lepődött meg ennyire és 10 méterről laposan helyezett a kapuba. A ZTE FC úgy tűnt, élvezte a játékot, hiszen negyed óra eltelte után bátran veszélyeztetett, volt, hogy sorozatban lőtt kapura. Annyi hiányzott, hogy abba a lőtávolba viszont nem kerültek a zalaiak, ahonnan már tényleg megoldhatatlan feladatot jelentsenek Dibusznak... Az FTC aztán a 40. percben növelte az előnyét, amikor Katanec mellett tört be a 16-osra Szánthó, aki megtolta a labdát, és elesett a zalai védő lábában. A megítélt büntetőt Haratin értékesítette.

A viszonylag élvezhető első félidő után – mindkét csapat futballozni akart, még akkor is, ha tényleg ízig-vérig edzőmeccs volt a szerdai – a ZTE FC csaknem egy teljes sort cserélt. Továbbra is a játékon volt a hangsúly, keményebb belépőktől mentes volt a találkozó, de ez így is volt jó, hiszen megsérülni senki nem akart és erre vigyáztak is a felek. A Lendvára kölcsön adott Meschak „virgonckodott”, egy alkalommal alig lőtt a bal alsó sarok mellé. A találkozó utolsó felére azért az FTC már dominált a teljesen kicserélődött egerszegiek ellen, de ez nem lehetett meglepetés. A mérkőzés vége előtt nem sokkal Skvarka lőtt még egy kapufát, de az eredmény nem változott.

A ZTE FC az első félidőben játszott jobban és veszélyesebben, de az FTC is, amely viszont gólokat is lőtt. Az egerszegiek szombaton Zalaegerszegen a Fehérvár FC ellen mérkőznek meg.

A találkozó után Márton Gábor, a ZTE FC szakvezetője így értékelt:

-Volt bőven lehetőségünk nekünk is, de a gól hiányzott. Egyedül az eredmény nem tetszett, mert játékban nem voltunk rosszak. Minden más, amikor ellenfél is van a pályán, hiszen csak edzésekkel nem lehet helyettesíteni a játékot. Remélem, hogy még tudunk előre lépni és akkor eredményesebb lesz a csapat is, mert jönnek a gólok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában